[Evangelium] 2012-11-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Nov. 2., P, 01:00:01 CET


   2012. november 2. – Péntek, Halottak napja

   Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
   „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban,  aki
   engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már
   átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra  –
   sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
   Meghallják,  és  életre  támadnak.  Mert  ahogyan  az  Atyának  élete  van
   önmagában, ugyanúgy megadta a  Fiúnak is, hogy  élete legyen önmagában.  A
   Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az  Emberfia.
   Ne csodálkozzatok  ezen! Eljön  az óra,  amikor a  halottak meghallják  az
   Isten  Fiának  szavát,  és  előjönnek  sírjukból.  Akik  jót  cselekedtek,
   feltámadnak  és   üdvözülnek;   akik  rosszat   tettek,   feltámadnak   és
   elkárhoznak.”
   Jn 5,24-29

   Elmélkedés:

   Ma,  halottak  napján,  azokra   a  szeretteinkre  emlékezünk,  akik   már
   elköltöztek ebből a világból. Reméljük, hogy földi életükkel megérdemelték
   az örök  élet boldogságát.  Most  mindannyian abban  a  bizonytalanságában
   élünk, hogy nem tudjuk, hogy a túlvilági lét több vagy kevesebb az evilági
   életnél. A halál megmutatja majd nekünk,  hogy még annál a kevéske  pornál
   is kevesebb adatik nekünk, mint  amivé testünk válik, vagy többet  kapunk,
   mint amit az élet nyújtott számunkra. Ha létezik a pokol és mennyország, a
   kárhozat és  az  üdvösség,  akkor  lesznek,  akik  kevesebbet  kapnak,  és
   lesznek, akik többet kapnak.
   Jézus  szavai  egészen  világosak  az  ítéletről:  Akik  jót  cselekedtek,
   feltámadnak  és   üdvözülnek;   akik  rosszat   tettek,   feltámadnak   és
   elkárhoznak. Nem ringathatjuk  magunkat abban, hogy  a jóságos Isten  majd
   mindenképpen megkönyörül rajtunk, elfelejti bűnös életünket és  üdvözíteni
   fog minket.  Üdvösségünk nem  csak Isten  irgalmától függ  ugyanis,  hanem
   személyes döntésünktől is, amely jó vagy rossz cselekedeteinkben nyilvánul
   meg.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink
   minden bűnét és vétkét. Tekints  esdeklő könyörgésünkre szent Fiad,  Jézus
   Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a
   bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje  által, vezess bennünket az  igazak
   útján,  hogy  kegyelmed  segítségével  elérjük  az  élet  teljességét   és
   viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással
   emlékezünk meg.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról