[Evangelium] 2012-11-01

[Evangelium minden nap]

   2012. november 1. – Csütörtök, Mindenszentek

   Abban  az  időben:  Jézus  látva  a  tömeget,  fölment  a  hegyre,  leült,
   tanítványai pedig köréje  gyűltek. Akkor szólásra  nyitotta ajkát, és  így
   tanította őket:
   „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
   Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
   Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
   Boldogok, akik  éhezik és  szomjazzák az  igazságot, mert  ők  kielégítést
   nyernek.
   Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
   Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
   Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
   Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
   Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak  titeket és üldöznek, ha  hazudozva
   mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
   Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
   Mt 5,1-12a

   Elmélkedés:

   Kövessük a szenteket!
   November hónap  első  napján  Mindenszentek  ünnepét  tartja  a  katolikus
   Egyház. Azokat ünnepeljük e napon, akik hitünk szerint eljutottak mennybe,
   azaz életük beteljesedett.  A legtöbben  úgy gondolnak  a szentekre,  mint
   rendkívüli emberekre, akik rendkívüli cselekedetekre voltak képesek. Talán
   van ebben egy kis igazság, hiszen a szentek egyedülálló módon  felismerték
   koruk hiányát, szükségét, és választ adtak arra, megoldást találtak. De ha
   így szemléljük a  szenteket, nem tekintjük  őket követendő  példaképeknek.
   Életszentségük  valójában   nem   elérhetetlen   vagy   megvalósíthatatlan
   számukra.  Voltak  rendkívüli  tetteik,  de  talán  mégsem  ettől   váltak
   szentekké, hanem  attól,  hogy  a hétköznapokban  megélték  a  szeretetet,
   hűségesek maradtak hivatásukhoz.  És a mindennapos  kitartás a hitben,  az
   Isten mellett tette őket szentekké.

   A Hit évében egy érdekes dologra figyeljünk oda a szentekkel kapcsolatban!
   Élettörténetüket olvasva sokszor találkozunk azzal,  hogy ők is átélték  a
   „lelki  szárazság,   a  lelki   sötétség”  időszakát.   Nekik  is   voltak
   kísértéseik, bennünk is felébredt a kételkedés, néha szinte egészen  közel
   jártak ahhoz,  hogy  elveszítsék hitüket.  Olykor  bennük is  feltámadt  a
   gondolat, hogy  cselekedeteik  semmit  sem érnek  Isten  előtt,  felébredt
   bennük a félelem, hogy  a pokolra, a kárhozatra  jutnak. Aki nem  hívőként
   szembesül ezekkel a dolgokkal, aki nem érti az életszentség lényegét, vagy
   aki  nincs  tisztában  a  szentek  tiszteletének  katolikus   tanításával,
   bizonyára csodálkozva kérdezi: „Hogyan avathat az Egyház ilyen személyeket
   boldoggá, szentté? Miért kell ilyen embereket tiszteletben  részesítenünk?
   Hogyan lehetnek ők  példaképek?” Az  ilyen kérdések azt  tükrözik, hogy  a
   szentek tisztelete sok kritikát váltott  ki az Egyház története során.  Ha
   gúnyos hangvételűek  az ilyen  kérdések, akkor  talán van  bennük egy  kis
   rosszindulat is, de úgy vélem, hogy sokkal inkább tudatlanságból fakadnak.
   E tudatlanság eloszlatása érdekében fontos tisztáznunk a következőket.

   A szenteket  tisztelet illeti  meg, ami  nem egyenlő  az imádással,  amely
   egyedül Istennek  jár.  A  szenteket nem  „önmagukért”  tiszteljük,  hanem
   azért,  mert   Isten   dicsőségét  sugározták,   jócselekedeteiket   Isten
   csodálatos működésének tulajdonítjuk. De nem jelenti ez azt, hogy  passzív
   eszközök voltak csupán Isten kezében,  hanem arról van szó, hogy  teljesen
   átadták magukat Istennek, hogy ő tegyen általuk jót a világban.

   Életszentségük nem egyenlő Isten  teljes és tökéletes szentségével,  hanem
   állandó törekvést  jelent,  Isten akaratának  folyamatos  megismerését  és
   teljesítését, helytállást a hétköznapok szolgálatában.

   És mit bizonyít az, hogy voltak kísértéseik, gyenge pillanataik? Azt, hogy
   emberek voltak. Emberként küzdöttek  hibáikkal, bűneikkel. Úgy  törekedtek
   az üdvösségre, hogy közben tisztában  voltak azzal, hogy az üdvösséget  el
   is lehet veszíteni, azaz a kárhozatra is lehet jutni. Aki vakmerően  bízik
   Isten irgalmában és azt  hiszi, hogy Isten jósága  őt akkor is  üdvözíteni
   fogja,  ha   gonoszak   a   cselekedetei,  az   nagyon   messze   jár   az
   életszentségtől. A  szentek éppen  azért  fáradoztak, azért  dolgoztak  és
   szolgálták  embertársaikat   teljes   odaadással  és   szeretettel,   mert
   megértették, hogy munkálkodniuk  kell az üdvösség  elnyerése érdekében  és
   nem maradhatnak tétlenek,  mert különben  elveszítik az örök  életet és  a
   kárhozat lesz osztályrészük.

   Legyenek példaképeink  a szentek!  Tanulmányozzuk életüket,  főként  saját
   védőszentünk  életét!   Imádkozzunk   hozzájuk  rendszeresen   és   kérjük
   közbenjárásukat! Kövessük a szenteket az életszentség útján!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus!  Tudjuk,  hogy  az  életszentség útja  a  szeretet  útja,  a
   szeretet  megélésének  útja.  Segít   minket  abban,  hogy  egyre   jobban
   törekedjünk akaratod megismerésére  és teljesítésére!  Segíts bennünket  a
   szeretet gyakorlására mindenki felé! Segíts minket szentté válni!