[Evangelium] 2012-05-13

[Evangelium minden nap]

   2012. május 13. – Húsvét 6. vasárnapja

   Abban az időben  Jézus ezt  mondta tanítványainak: Amint  engem szeret  az
   Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben.  Ha
   megtartjátok  parancsaimat,   megmaradtok  szeretetemben,   ahogy  én   is
   megtartottam Atyám  parancsait, és  megmaradok az  ő szeretetében.  Ezeket
   azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
   teljes legyen.  Az az  én parancsom,  hogy szeressétek  egymást, amint  én
   szerettelek titeket.  Nagyobb szeretete  senkinek sincs,  mint annak,  aki
   életét adja  barátaiért.  Ti  barátaim  vagytok,  ha  azt  teszitek,  amit
   parancsolok nektek. Nem  mondalak titeket többé  szolgának, mert a  szolga
   nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt,
   amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem,
   hanem én választottalak titeket, és  arra rendeltelek, hogy elmenjetek  és
   gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az  én
   nevemben,  megadja  nektek.  Azt  parancsolom  nektek,  hogy   szeressétek
   egymást!
   Jn 15,9-17

   Elmélkedés:

   Szeretetből fakadó öröm
   A húsvéti időszak 50 napja idején Krisztus feltámadásának örvendünk, amely
   esemény fordulatot  hozott a  megváltásra  váró emberiség  történetébe  és
   remélhetőleg fordulatot hoz mindannyiunk életébe. Ebben időszakban újra és
   újra  visszatérünk  gondolatban  az  utolsó  vacsorán  történtekhez  és  a
   keresztúthoz, amelyek egyértelműen  jelzik számunkra  Isten szeretetét.  A
   mai  vasárnap  evangéliuma  szintén  az  isteni  szeretet  titkába   enged
   bepillantást. Jézus azzal a szeretettel fordul felénk, amellyel őt szereti
   a mennyei  Atya. Két  dolgot kér:  egyrészt viszonozzuk  szeretetét,  azaz
   szeressük Istent, másrészt emberi  kapcsolatainkban ennek a szeretetnek  a
   megélésére, továbbsugárzására  törekedjünk.  Mi lehetne  nagyobb  Krisztus
   szereteténél, aki az életét áldozta fel értünk? Az ő szeretetnél nagyobbat
   nem kaphatunk egyetlen embertől sem, ezért semmit sem helyezhetünk  elébe.
   Nem szerethetünk senki mást jobban, mint aki bennünket a legjobban szeret!
   Mert válaszolhatunk-e másként Krisztus önfeláldozó és mértéket nem  ismerő
   szeretetére, mint azzal,  hogy ő az  első az éltünkben  és őt szeretjük  a
   legjobban? Hiába is keresnénk, nem  találunk olyan személyt, aki  Jézusnál
   jobban szeret bennünket!

   Sokak számára  furcsának  tűnik,  hogy Jézus  parancsba  adja  a  szeretet
   gyakorlását, amely parancs egyaránt szól egykori tanítványainak és  nekünk
   is, az ő követőinek. De hogyan lehet megparancsolni bárkinek is azt,  hogy
   szeresse a másik embert? Hogyan kell  ezt értenünk? Fontos, hogy ebben  az
   esetben   nem   egy   kívülről   jövő,   tőlünk,   emberi   létünktől   és
   személyiségünktől idegen  parancsról van  szó,  hanem jóval  többről,  egy
   szívünkbe írt törvényről, parancsról, mert  Isten, aki maga a szeretet,  a
   saját hasonlatosságára  teremtette  meg  az embert,  s  ezért  a  szeretet
   törvénye és képessége mindannyiunkban benne  él. Aki már legalább  egyszer
   megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belülről, a
   szíve, lelke mélyéről forrásozó késztetést érzett arra, hogy a  szeretetet
   tovább kell adnia.  Mintha a lelkünk  mélyéről parancsolná valami  nekünk,
   hogy osszuk meg a szeretetet, adjuk tovább Isten szeretetét.

   Isten szeretetének  megtapasztalása  örömöt ébreszt  a  szívünkben.  Jézus
   arról  beszél  a  mai  evangéliumban,  hogy  az  ő  öröme  teljessé  válik
   mindazokban, akik  az ő  szeretetében  élnek. Az  öröm abból  fakad,  hogy
   érzem: Isten szeret engem, találkozni akar velem. Szintén örömöt érezhetek
   akkor, ha  megtapasztalom, hogy  a szeretet  célba ér,  megérinti a  másik
   ember szívét. A találkozás nem csak érzelmet, a szeretet érzését  ébreszti
   bennem, hanem megmozgatja értelmemet és akaratomat is. Értelmemmel ugyanis
   belátom, hogy az engem szerető Isten  jót akar nekem, sőt, a legfőbb  jót,
   az üdvösséget, az örökké tartó együttlétet Ővele. Akaratom pedig elfogadja
   ezt az  isteni akaratot.  Az érzelmi  meghajlás, az  értelmi párbeszéd  és
   akaratom  meghajlása  által  fejlődök   a  szeretetben,  növekszem   Isten
   szeretetében.

   Jézus az örömről, pontosabban az öröm teljességéről beszél. Minek szoktunk
   örülni?  Egy  baráti  beszélgetésnek?  Egy  szeretetteljes   találkozásnak
   valakivel hosszú idő  eltelte után?  Vagy annak  örülünk, amikor  sikerült
   megvalósítanunk  azt,  amit   régóta  szerettünk  volna?   Vagy  talán   a
   megvásárolt vagy  ajándékba  kapott  dolgoknak  örülünk?  Vagy  örülünk  a
   elvégzett munkánk  eredményének,  illetve  másoktól  kapott  elismerésnek?
   Minek szoktunk örülni? Sok minden kiválthatja bennünk az öröm érzését,  de
   mindannyiszor el is múlik ez az érzés. Jézus másfajta örömöt ad nekünk. Az
   öröm teljességét. Soha  el nem  múló örömöt.  Jézus az  igazi, lelki  öröm
   forrása.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  A szeretet  oly titokzatos  számunkra, hiszen  nem
   tudhatjuk, hogy mi  az a  cselekedet, mozzanat  vagy szó,  ami felkelti  a
   szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy
   mi lesz az  a cselekedetünk,  szavunk, amely megérteti  a másik  emberrel,
   hogy szeretjük őt,  mert ez  a tett  szeretetünknek a  jele. Ahhoz  kérjük
   segítségedet, hogy  szeretetünk  soha  ne  merüljön  ki  szavakban,  hanem
   cselekedetekben nyilvánuljon  meg. Segíts  minket, hogy  az  evangéliumhoz
   méltóan éljünk!