[Evangelium] 2012-05-04
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Május. 4., P, 01:00:00 CEST
2012. május 4. - Péntek
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a
szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok
hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek
nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és
magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen
ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi
nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt
felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az
Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6
Elmélkedés:
A mai evangéliumi rész az utolsó vacsorán játszódik. Jézus hamarosan
bekövetkező haláláról is nyíltan beszél már tanítványinak. Miután megmosta
az apostolok lábát és megjövendölte Júdás árulását és Péter tagadását,
Jézus elkezdi búcsúbeszédét. Először meg akarja nyugtatni az apostolokat,
akik aggódnak, hiszen nem tudják elképzelni életüket az Úr nélkül, akivel
évek óta állandóan együtt voltak. Jézus arról beszél nekik, hogy az a
küldetése, hogy a mennyei Atyához menjen és ott helyet készítsen mindenki
számára. Jézus útja a keresztúton és a feltámadáson keresztül vezet a
mennyei dicsőségbe. De hová tartunk mi és milyen úton kell haladnunk? –
kérdezhetjük. A mi célunk is az, hogy eljussunk az Atyához a mennybe.
Ehhez az út egyedül Jézus. Általa és ővele juthatunk el az üdvösségre.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit
hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt
üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai
legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden
néppel!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról