[Evangelium] 2012-03-17
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Már. 17., Szo, 01:00:01 CET
2012. március 17. - Szombat
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Két embert, illetve két magatartást állít elém Jézus a mai nap
evangéliumának példabeszédében. A farizeus a vallásos ember mintaképe volt
abban a korban, aki minden vallási előírást pontosan megtart. Ennek éppen
az ellenkezőjét képviselték a vámosok, akiket mindenki a római birodalom
kiszolgálóinak, és – mivel a maguk zsebére dolgoztak – a nép
nyomorgatóinak tartottak. Jézus a közvélekedéssel ellentétben nem a
farizeus, hanem a vámos példáját tartja követendőnek a vallási életben.
Ennek oka az, hogy a példázat szerint a farizeus inkább az emberek
tetszését keresi a vallásosság külső cselekedeteinek mutatásával, míg a
vámos szívének belső bűnbánatával, szerényen áll Isten színe elé. A
nagyböjti időszakban arra érdemes törekednem, hogy vallásos magatartásomat
megtisztítsam a felszínességtől és egyedül Isten tetszését keressem.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha
Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti;
kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem
Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról