[Evangelium] 2012-03-06

[Evangelium minden nap]

   2012. március 6. - Kedd

   Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
   „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
   tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
   elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
   de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
   teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
   köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
   ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
   köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
   őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
   pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
   földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
   magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
   az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
   aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
   Mt 23,1-12

   Elmélkedés:

   Kortársainak hamis, kétszínű, a látszatra törekvő vallásosságát leplezi le
   Jézus, aki az írástudók és farizeusok tanítását ugyan követendőnek tartja,
   de cselekedeteiket  nem,  mert azok  ellenkeznek  szavaikkal.  Mindeközben
   nagyon kemény szavakat használ. De ugyanilyen határozottsággal szól hozzám
   is, ha engedek a kétszínűség kísértésének. Ne tegyek úgy, mint azok,  akik
   amikor felfedezik magukban e kétszínűséget, elhatározzák, hogy most  aztán
   megmutatják Istennek,  hogy tudnak  igazán  vallásosak lenni  és  Istennek
   tetszően fognak imádkozni. Vigyázat! Ezzel már megint az ember kerülhet  a
   középpontba  és  nem  Krisztus!  Az  alázatos  ember  nem  önmagát,  hanem
   Krisztust teszi az első helyre.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add nekem felfedeznem  kincsedet, hadd tanuljak  tőled, hadd  szeresselek,
   hadd áldjalak, mielőtt elmész. Ne engedd, hogy elszalasszalak a hiú holnap
   reményében. Maradj  velem, amíg  lehet, hiszen  elmúlik minden,  s csak  a
   szeretet örök. Egy  nap majd  földbe vájom ujjam,  arcom párnába  temetem,
   vagy kihúzom magam, s karjaim az ég felé emelem, és nem kívánok mást: csak
   visszatértedet.