[Evangelium] 2012-03-07

[Evangelium minden nap]

   2012. március 7. - Szerda

   Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát  és
   bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az  Emberfiát
   a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd  kiszolgáltatják
   a pogányoknak,  megcsúfolják,  megostorozzák  és  keresztre  feszítik,  de
   harmadnapra feltámad.”
   Ekkor odalépett  hozzá a  Zebedeus-fiúknak (Jakab  és János  apostoloknak)
   anyja, fiaival  együtt, és  leborult előtte,  hogy kérjen  valamit.  Jézus
   megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,)  hogy
   az én két  fiam országodban melletted  üljön: az egyik  jobbodon, a  másik
   pedig bal oldaladon.” Jézus így  válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy  mit
   kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem
   ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A
   szenvedések kelyhét  velem  együtt  kiisszátok  majd.  De  hogy  ki  üljön
   mellettem jobb és bal felől,  azt nem én döntöm  el. Azok ülnek majd  ott,
   akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
   Amikor a többi  tíz (apostol)  ezt meghallotta,  méltatlankodni kezdett  a
   testvérpár viselkedése  miatt.  Jézus magához  hívta  őket, és  így  szólt
   hozzájuk: „Tudjátok,  hogy a  pogányoknál hogyan  hatalmaskodnak a  vezető
   emberek: akinek  nagyobb a  rangja, érezteti  a hatalmát.  Nálatok ne  így
   legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni,  legyen a szolgátok! És aki  első
   akar lenni, legyen  a cselédetek! Az  Emberfia sem azért  jött, hogy  neki
   szolgáljanak,  hanem  hogy  ő  szolgáljon  másoknak,  és  odaadja   életét
   váltságul mindenkiért.”
   Mt 20,17-28

   Elmélkedés:

   A kísértés, hogy  ne Krisztus, hanem  az ember legyen  a középpontban,  az
   apostolokat  sem  kerülte   el.  Jézus  immár   harmadszor  beszél   nekik
   szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, de ők mit sem törődnek  ezzel.
   Együttérzésük teljes hiányáról tanúskodik, hogy Jakab és János  dicsőséges
   trónra vágyakoznak, de a többiek is ugyanígy gondolkozhattak, különben nem
   nehezteltek volna meg két társukra.  Vágyaim, elképzeléseim és terveim  is
   sokszor túlzottan nagyok.  Vágyom az  elismerésre, a  földi dicsőségre  és
   talán az  üdvösségre, a  mennyei jutalomra  is. Ehhez  azonban  keresztút,
   önfeláldozás,  szolgálat  vezet,  melyet  nekem,  Krisztus   tanítványának
   vállalnom kell.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Fogadd szívesen, Uram, Istenem,  fölajánlásomat és végtelen  dicséretedre,
   fogyhatatlan magasztalásodra irányuló  vágyódásomat, hiszen ezek  kijárnak
   neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok  hozzád
   és szeretnék  hozzád fordulni  minden nap,  minden időben,  és arra  kérek
   minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon  hálát
   neked és dicsőítsen téged.