[Evangelium] 2012-01-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Jan. 9., H, 01:00:00 CET
2012. január 9. – Hétfő, Urunk megkeresztelkedése
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön,
hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a
saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, õ pedig Szentlélekkel
keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött
Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban.
És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a
Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te
vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11
Elmélkedés:
A megkeresztelkedést követően elkezdődik Jézus nyilvános működése. A
jelenetnél és a későbbiekben is látni fogjuk, hogy Jézus az Atyától kapott
hatalomnál fogva cselekszik, akinek tetszése és jóakarata a Fiún nyugszik.
De megnyilvánul a három isteni személy egysége is. Az Atya szózata
hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”.
A második isteni személyre, a Fiúra eközben leszáll a Szentlélek galamb
alakjában. Az ünnep azt is jelzi számunkra, hogy Isten megosztja velünk
Fiát és Lelkét. Fogadjuk el e megosztást, hogy átalakuljon életünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Jézus Krisztus, Üdvözítőm, nézz le rám trónodról irgalmasan! Te drága
véreddel megváltottál minket az örök életre. A te Atyád a mi Atyánk is, te
pedig test szerinti testvérünk vagy. Engedheted-e, hogy lelkünk elvesszék?
Te meg tudsz menteni minket!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról