[Evangelium] 2012-01-07

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Jan. 7., Szo, 01:00:01 CET


   2012. január 7. - Szombat

   Jézust –  nyilvános működése  kezdetén –  tanítványaival együtt  meghívták
   menyegzőre a galileai Kánába. Jézus anyja is ott volt.
   Amikor fogytán volt a  bor, Jézus anyja  megjegyezte: „Nincs több  boruk.”
   Jézus azt  felelte: „Mit  akarsz tőlem,  asszony! Még  nem jött  el az  én
   órám.” Erre anyja  szólt a  szolgáknak: „Tegyetek meg  mindent, amit  csak
   mond!” Állt ott  hat kőkorsó, a  zsidóknál szokásos tisztálkodás  céljára.
   Mindegyik két-három mérős volt. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a
   korsókat vízzel!”  Meg is  töltötték azokat  színültig. Ekkor  azt  mondta
   nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
   Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A
   szolgák azonban, akik  a vizet  merítették, tudták. A  násznagy hívatta  a
   vőlegényt, s szemére  vetette: „Először mindenki  a jó bort  adja, s  csak
   amikor  már  megittasodtak,   akkor  az  alábbvalót.   Te  meg   mostanáig
   tartogattad a jó bort.”
   Ezzel kezdte meg  csodajeleit Jézus a  galileai Kánában.  Kinyilatkoztatta
   dicsőségét, és tanítványai hittek benne.
   Jn 2,1-11

   Elmélkedés:

   Jézus nyilvános működésének kezdetéről számol be a mai evangéliumi részben
   János apostol.  A kánai  menyegzővel  kezdődik el  Jézus fellépése  a  nép
   előtt,  amikor  a  lakodalom  folyamán  csodát  tesz  és  a  vizet   borrá
   változtatja. A  csoda olyan  jel,  amely egyrészt  Jézus  természetfeletti
   hatalmát bizonyítja, másrészt hitet ébreszt tanítványaiban. Ez a  történet
   azt is  mutatja, hogy  a  csoda elsősorban  nem az  emberi  közbenjárásnak
   köszönhető, hanem Isten akaratának. Jézus akkor tesz csodát, amikor  eljön
   az Ő órája,  azaz akkor, amikor  ezt kívánja tőle  az Atya. A  közbenjárás
   természetesen mégsem felesleges, főleg nem abban a formában, amikor  Jézus
   anyjának, Máriának  a közbenjárását  kérjük imádságainkban.  Mária  szavai
   nekünk  is  szólnak:  „Tegyetek  meg  mindent,  amit  csak  mond!”   Jézus
   követésünk alapja a benne való hit és a neki való engedelmesség.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, add, hogy az időt úgy  használjam fel, hogy értékes legyen  földi
   és örök  életem  számára. Óvj  meg  mindnyájunkat ebben  az  újesztendőben
   minden bajtól,  és a  napok, hónapok  múlásával közelebb  kerüljünk  Atyai
   szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról