[Evangelium] 2012-02-03

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Feb. 3., P, 01:00:00 CET


   2012. február 3. - Péntek

   Heródes Antipász  király is  értesült Jézus  tetteiről, mert  híre  messze
   földön elterjedt. Azt gondolta, hogy  Jézusnak azért van csodatevő  ereje,
   mert Keresztelő János támadt  fel benne a  halálból. Voltak azonban,  akik
   azt állították Jézusról,  hogy ő  Illés. Ismét mások  azt hirdették,  hogy
   próféta; olyan, mint egy  a többi próféta  közül. Ennek hallatára  Heródes
   továbbra is  azt gondolta  magában:  „Ő János,  akinek fejét  vétettem.  Ő
   támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel  elfogatta
   Jánost, és  börtönbe  vetette. Testvérének,  Fülöpnek  felesége,  Heródiás
   miatt tette, akit feleségül  vett. János ugyanis figyelmeztette  Heródest:
   „Nem szabad  elvenned  testvéred feleségét.”  Emiatt  Heródiás  áskálódott
   ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis
   félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz  és szent ember. Ezért meg akarta  őt
   menteni.  Valahányszor  beszélt   vele,  zavarba   jött,  mégis   szívesen
   meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező  nap. Heródes a születése  napján
   lakomát adott  vezető  embereinek, a  magas  rangú tiszteknek  és  Galilea
   előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya  bement, táncolt nekik és  Heródes
   meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.  A király így szólt a  leányhoz:
   „Kérj tőlem, amit  akarsz! Megadom  neked”. Sőt meg  is esküdött:  „Bármit
   kérsz, megadom  neked, még  az  országom felét  is”.  A leány  kiment,  és
   megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?”  Anyja ezt felelte: „Keresztelő  János
   fejét”. Erre visszasietett a királyhoz,  és előadta kérését: „Azt  akarom,
   hogy most azonnal add  nekem egy tálon Keresztelő  János fejét!” A  király
   nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való  tekintettel
   nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal,
   hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
   fejét egy  tálon. Odaadta  a  leánynak, a  leány pedig  elvitte  anyjának.
   Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
   egy sírboltba temették.
   Mk 6,14-29

   Elmélkedés:

   Keresztelő János halála előre jelzi azt, hogy aki Krisztust hirdeti és  az
   Ő elkötelezett tanítványa,  annak késznek kell  lennie arra, hogy  Mestere
   sorsát is vállalja. De ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a  történet
   kezdetén mindenféle, a nép  körében elterjed vélekedéseket olvasunk  Jézus
   személyével kapcsolatban, amelyek szerint  valamelyik próféta támad fel  a
   halálból, Heródes pedig azt hiszi, hogy a lefejezett Keresztelő János tért
   vissza. Félelemtől és rettegéstől sugallt babonás hiedelmek ezek,  amelyek
   hamis képet  rajzolnak  Jézus  személyéről.  A  tanulság  ebből  az  lehet
   számunkra, hogy törekedjünk az igazi Jézus megismerésére. Az Evangélium az
   Atya által  hozzánk  küldött,  a  szenvedő,  az  értünk  kereszthalált  is
   vállaló, s az üdvösségünkért feltámadt Krisztust állítja elénk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható Isten, aki alkottad a mennyet és a földet, aki annyi jót  adtál
   az  embereknek,  adj   nekem  kegyelmedben  igaz   hitet  és   jóakaratot,
   bölcsességet, okosságot és  erőt, hogy ellen  tudjak állni az  ördögöknek,
   kerülni tudjam a rosszat, és tehessem a te akaratodat.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról