[Evangelium] 2012-12-25

[Evangelium minden nap]

   2012. december 25. – Urunk születése – Karácsony

   Azokban a  napokban  Augusztusz császár  elrendelte,  hogy írják  össze  a
   földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria
   kormányzója  Kirinusz  volt.  Mindenki   elment  a  maga  városába,   hogy
   összeírják.  Galilea  Názáret  nevű  városából  József  is  fölment  Dávid
   városába, a  judeai Betlehembe,  hogy összeírják  eljegyzett  feleségével,
   Máriával, aki  gyermeket  várt.  Amíg  ott  tartózkodtak,  beteltek  Mária
   napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát,  pólyába
   takarta és  jászolba  fektette, mert  nem  kaptak helyet  a  szálláson.  A
   környéken pásztorok  tanyáztak  a szabad  ég  alatt, nyájukat  őrizték  az
   éjszakában. Egyszerre  csak  megállt  előttük  az Úr  angyala,  és  az  Úr
   dicsősége  beragyogta  őket.  Nagyon  megrémültek.  Az  angyal  így  szólt
   hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az
   egész népnek.  Ma  megszületett  a  Megváltótok,  az  Úr  Krisztus,  Dávid
   városában. Ez  lesz nektek  a jel:  kisdedet találtok  pólyába takarva  és
   jászolba fektetve.” Az  angyalt hirtelen nagy  mennyei sereg vette  körül.
   Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség
   a földön  a  jóakaratú  embereknek!  Miután  az  angyalok  visszatértek  a
   mennybe, a  pásztorok  így  biztatták egymást:  „Menjünk  hát  Betlehembe,
   nézzük meg  a történteket,  amelyeket az  Úr hírül  adott nekünk!”  El  is
   mentek sietve,  és  megtalálták  Máriát, Józsefet  és  a  jászolban  fekvő
   Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban  megtudtak
   a Gyermekről. Aki  csak hallotta, csodálkozott  a pásztorok  elbeszélésén.
   Mária pedig szívébe véste szavaikat,  és gyakran elgondolkodott rajtuk.  A
   pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték  és magasztalták Istent  mindazért,
   amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
   Lk 2,1-20

   Elmélkedés:

   Isten előtti hódolat
   Karácsony értelmét keresem. Az ünnep  titkát kutatom. A születés  csodáját
   szeretném  megérteni.  Önző  emberi   világunkba  belép  az  Isten,   hogy
   megmutassa számunkra: lehet élni másokért, lehet szolgálni másokat. Aligha
   értem meg Isten  titkát, ha  nem akarok Jézushoz  hasonlóvá válni.  Aligha
   értem  meg  Isten  felém  hajló  szeretetét,  ha  nem  akarom  Krisztushoz
   hasonlóan  továbbadni  e   szeretetet.  Aligha  érint   meg  egy   gyermek
   születésének felidézése, ha nem akarok magam is újjászületni. Aligha  tölt
   el az ünnep öröme és boldogsága, ha nem Istentől szeretném ezt megkapni. A
   karácsony ünnepe ebben az  értelemben lehetőség számomra. Lehetőség,  hogy
   meglássam Isten Fiát, megérezzem szeretetét. Lehetőség, hogy ez az  élmény
   lelki újjászületést hozzon számomra.

   Az evangélium egyszerű szavakkal írja le az egykor történteket.  Augusztus
   császár uralkodása idején egy Betlehem  nevű városban Mária világra  hozta
   gyermekét. A  körülmények  meglehetősen  szerények,  állatok  istállójában
   találnak maguknak szállást. Mária pólyába  takarta és a jászol  szalmájára
   fektette az újszülöttet. Éjszaka nagy fényességgel angyalok jelennek meg a
   környéken  tartózkodó  pásztoroknak,  hogy   meghozzák  nekik  a  hírt   e
   születésről. Nem kevesebbet állítanak, mint hogy a megszületett gyermek  a
   Megváltó. Szavukra  a  pásztorok  rögtön elindulnak,  hogy  felkeressék  a
   Megváltót, akiről hallottak. A karácsony értelmét keresve, az ünnep titkát
   kutatva lélekben  elindulok Betlehembe.  Fülemben  még cseng  az  angyalok
   éneke, amikor letérdelek a pásztorokkal  együtt a jászol elé. Nincs  ennél
   megfelelőbb köszönés. Nincs  ennél szebb  kifejezése az  Isten Fia  előtti
   hódolatnak. Letérdelek. Szeret. Érzem, hogy Isten szeret. Bűneim  ellenére
   is szeret. Földi élete most kezdődött és a kereszten ér véget. Nincs benne
   egyetlen elmulasztott perc vagy megbánni szükséges pillanat.  Megváltásom,
   üdvösségem szolgája ő. Fiú, aki az Atya szeretetében él.

   Nem  születhetek  újra,  de  újjászülethetek.  Képtelen  vagyok  meg   nem
   történtté  tenni   múltban  elkövetett   bűneimet,  de   elindulhatok   az
   életszentség vágyával egy új  úton. Talán még  késlekednék. Talán még  nem
   érzem elérkezettnek az időt.  De az idő neki  dolgozik, az egész világ  az
   övé, még akkor is, ha hatalma  nem mutatkozik meg ebben a pillanatban.  Én
   is az övé  vagyok akkor is,  ha oly nehezen  akarom ezt elismerni.  Előtte
   térdelek, az Isten Fia előtt. Itt a helyem, amit a jászol jelöl ki  nekem.
   A régi ember szemével tekintek  fel rá, alázattal, bűneimmel, hogy  amikor
   felállok, ő emeljen fel. Hiszem, hogy azért lehetek itt, azért térdelhetek
   a betlehemi Gyermek előtt, azért emelkedhetek fel újra és azért élhetek  a
   földön, mert az  örök Isten a  testvérem akart lenni.  Hiszem, hogy itt  a
   helyem a jászol előtt, Isten előtt.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  Születéseddel az  isteni szeretet  jött el  emberi
   világunkba.  Emberré  lettél   értünk  és   vállaltad  emberi   sorsunkat.
   Születésed  által  megújítasz,  újjáteremtesz  minket.  Emberi  világunkba
   születéseddel az isteni világba, az isteni életbe hívsz bennünket.  Hittel
   valljuk, hogy  te  vagy megváltónk  és  üdvözítőnk. Betlehemi  kis  Jézus,
   taníts minket,  hogy  megőrizzük magunkban  a  gyermeki lelkületet  és  az
   istengyermeki méltóságot!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121225.mp3