[Evangelium] 2012-12-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Dec. 10., H, 01:00:01 CET


   2012. december 10. – Hétfő

   Egyik napon, amikor  Jézus tanított, farizeusok  és törvénytudók is  ültek
   körülötte, akik  Galilea és  Júdea  különböző falvaiból  és  Jeruzsálemből
   jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
   Ekkor néhány férfi egy  béna embert hozott hordágyon.  Be akarták vinni  a
   házba, hogy  eléje  tegyék, de  a  tömeg  miatt nem  fértek  hozzá.  Ezért
   fölmentek a tetőre, és  azon át bocsátották le  ágyastul a középre,  Jézus
   elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
   Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így
   mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”  Jézus
   pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így  magatokban?
   Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj
   föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma  földön
   a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl,
   fogd ágyadat, és  menj haza!”  Erre ő  a szemük  láttára tüstént  fölkelt.
   Fogta  ágyát,  amelyen  feküdt,  és  Istent  magasztalva  hazament.   Erre
   mindnyájukat ámulat fogta el,  magasztalták Istent, és félelemmel  eltelve
   mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
   Lk 5,17-26

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumi történet  egy csodás  gyógyításról számol  be, test  és
   lélek gyógyításáról. Egy béna, magatehetetlen, önerejéből járni nem  képes
   embert hoznak  hordágyon  Jézushoz. Már  egészen  közel vannak  a  célhoz,
   amikor a Gyógyító körül összegyűlt tömeg útjukat állja. Nem tudnak  tovább
   jutni, nem tudnak  Jézus közelébe  kerülni a  beteggel. Váratlan  fordulat
   történik ekkor. Nem  kezdenek vitatkozni  az emberekkel,  nem kérik,  hogy
   nyissanak számukra utat, hanem új utat, új lehetőséget keresnek, és nagyon
   leleményesen,  a  tetőn  keresztül   jutnak  Jézus  közelébe.  Az   akkori
   építkezési szokások lehetővé tették, hogy  könnyen kibontsák a tetőt és  a
   beteget Jézus elé tegyék. Jézus  reakcióját Lukács evangélista így  vezeti
   be: „hitük láttára.” Igen, a hit leleményessé tesz. A hit kitartóvá  tesz.
   A hit új utat  mutat. A hit  új lehetőséget tár fel.  A hit segít  elérni,
   megvalósítani a kitűzött célt.
   A történet ekkor új fordulatot hoz: hitük láttára Jézus így szólt: „Ember,
   bocsánatot nyertek bűneid” (Lk  5,20). A hit  tehát a bűnök  megbocsátását
   eredményezi. A körülállók közül egyesek talán ezt gondolhatták: de hát  ez
   az ember nem ezért jött, barátai  nem ezért fáradoztak, hanem azért,  hogy
   járni tudjon. Ezt a fajta nagyon is emberi gondolkozást azonban felülmúlja
   Isten Fiának a  gondolkozása. Ő  nem csak a  testet akarja  meggyógyítani,
   hanem a lelket  is. Ő  nem csupán  a testi  egészségét akarja  visszaadni,
   hanem a lélek egészségét is. Jelezvén, hogy mennyire összetartozik a  test
   és a  lélek, és  megmutatván, hogy  isteni erejével  képes a  testet és  a
   lelket egyaránt meggyógyítani, Jézus  csodát tesz a  bénával, aki ettől  a
   pillanattól fogva járni tud, s ennek látványos bizonyítékaként saját lábán
   távozik.
   Hiszem-e, hogy Jézus  képes engem is  meggyógyítani? Hiszem-e, hogy  Jézus
   képes bűneimet megbocsátva lelkemet meggyógyítani? Megtalálom-e az utat az
   irgalmas Istenhez?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Krisztus,  népek királya,  akit  az emberiség  évszázadok óta  várt  és
   vágyott; az emberiség, melyet megsebzett a bűn, Te, aki mindannak talpköve
   vagy, az  emberiség  újjáépítheti  önmagát  és  határozott,  megvilágosító
   vezetést nyerhet  útján  a történelmen  keresztül!  Te, aki  a  megosztott
   népeket egyesítetted Atyádnak bemutatott  áldozati adományoddal, jöjj,  és
   mentsd meg az  embert! Az embert,  aki szánalomra méltó  és nagyszerű,  az
   embert, aki  általad  jött  létre  a  föld porából,  s  a  Te  képedet  és
   hasonlóságodat hordozza!
   Boldog II. János Pál pápa

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121210.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Januártól immár harmadik évfolyamába lép  az általam alapított Élő  Kenyér
   újság. Általános iskolás korú gyermekeknek készítjük, havonta jelenik meg.
   64+4 oldal,  teljesen  színes,  tele  képekkel.  Tartalmazza  a  vasárnapi
   szentmiséket, játékos feladatokat, szenteket, történeteket. Az Élő  Kenyér
   segíti a gyerekeket, hogy bekapcsolódjanak a szentmisébe. A hitoktatók  is
   jól  használhatják  a  hittanórákon,  ministránsfoglalkozásokon.  Egy  Élő
   Kenyér előfizetés kiváló karácsonyi ajándék  lehet egy gyermek számára.  A
   2013. januári számot még karácsony  előtt küldöm. Az újsághoz  kapcsolódó,
   gyerekeknek szóló internetes játék a www.elokenyer.hu oldalon található.
   Szeretettel  ajánlom  főként  a  szülők  és  nagyszülők  figyelmébe,  akik
   gyermekük, unokájuk  hitre nevelését  fontosnak tartják  a Hit  évében  és
   utána is.
   István atya (Horváth István Sándor)
   Megrendelhető      az      alábbi      linken      elérhető       űrlapon:
   https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dENkenlJNWstRllmeGE5OE1pWE8wc1E6MQ


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról