[Evangelium] 2012-12-09

[Evangelium minden nap]

   2012. december 9. – Advent 2. vasárnapja

   Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius
   Pilátus  volt  Judea  helytartója.  Galileának  Heródes  volt  a  negyedes
   fejedelme, testvére, Fülöp  meg Itureának  és Trachonitisz  tartományának,
   Lizániász pedig  Abilinának volt  a negyedes  fejedelme. Annás  és  Kaifás
   főpapok idejében  az  Úr szózatot  intézett  Jánoshoz, Zakariás  fiához  a
   pusztában.
   S ő bejárta  a Jordán egész  vidékét, hirdette a  bűnbánat keresztségét  a
   bűnök  bocsánatára,  ahogy  meg   van  írva  Izajás  próféta   beszédeinek
   könyvében: „A  pusztába kiáltónak  ez a  szava: Készítsétek  az Úr  útját,
   egyengessétek ösvényeit. A völgyeket  töltsétek fel, a hegyeket,  halmokat
   hordjátok el.  Ami görbe,  legyen egyenessé,  a göröngyös  változzék  sima
   úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”
   Lk 3,1-6

   Elmélkedés:

   Csendben, hangtalanul
   A gyerekek ámulva nézik a színében az adventhez igazodó lila  ciklámeneket
   a templomban.  Érdekes számukra,  ahogy napról  napra kinyílnak  a  növény
   bimbói. Mindenki választott magának egyet és most versenyeznek, hogy  kién
   lesz  több  virág.  Visszafojtott   lélegzettel  számolják  a   csodálatos
   ciklámenek virágait a szentmise után, majd suttogva beszélik meg egymással
   az eredményt.  A  gyerekek  a szokásosnál  is  csendesebbek,  nem  akarják
   semmiféle nesszel  megzavarni  a  növények fejlődését.  Zaj  nélkül  lépek
   hozzájuk, s  alig hallhatóan  mondom: „Csendben  nyílnak. Hangtalanul.”  A
   kisebbek talán most tapasztalják meg életükben először, hogy az  egyszerű,
   csodálatos dolgokhoz nem kell semmiféle lárma, zörej vagy zaj.

   Advent 2. vasárnapján  az evangélium  pontos időmeghatározással  kezdődik.
   Annak  rögzítésével,  hogy  kik  voltak   egykor  az  uralkodók  a   Római
   Birodalomban és  annak tartományában.  Mintha csak  egy  történelemkönyvet
   olvasnánk. Tényszerű felsorolása  ez helyeknek,  időknek és  személyeknek,
   hogy  megerősödjön  az   olvasóban  annak  tudata,   hogy  itt  most   nem
   mendemondáról  fog   hallani,   hanem  megtörtént   eseményekről,   valódi
   személyről.  Lukács  evangélista   számára  valójában   nem  a   felsorolt
   uralkodók, a római császár, a  helytartó és a fejedelmek érdekesek,  hanem
   Keresztelő János, aki Isten embereként lépett fel. János a pusztában  élt,
   oda kellett mennie azoknak, akik hallgatni akarták őt. Egykor az emberek a
   puszta csendjében nem hallottak mást,  mint Keresztelő János szavát. Ez  a
   szó az Isten törvényeinek útjára  való visszatérésre szólította fel  őket.
   Arra, hogy  megtisztulva  készüljenek  a Megváltó  érkezésére,  amely  már
   egészen közel  van. A  pusztaság csendjében  megérezték bűneik  súlyát.  A
   puszta csendjében megértették  a bűntől való  szabadulás, a bűnös  élettel
   való szakítás  fontosságát.  A  pusztaság csendje  megmutatta  számukra  a
   bűntől való szabadulás útját.

   Városaink, falvaink zajából  jó volna  nekünk is  kivonulnunk egy  csendes
   helyre, egy lelki pusztába,  ahol meghallhatjuk Isten küldöttének  szavát.
   Jó volna megtalálnunk  a csendet. Az  adventi vásárok forgatagában  aligha
   találunk rá. A hangos  reklámok özönében aligha találunk  rá a csendre.  A
   bevásárlóközpontok csalogató  zenéjében  aligha találjuk  meg  a  csendet.
   Pedig jó volna legalább  egy kis időre csendet  teremteni magunk körül  és
   magunkban, mert szükségünk van erre a csendre. Az Istent váró csendre.  Az
   Istent  kereső  csendre.  A  bűneimre  rádöbbentő  csendre.  A  bűnbánatot
   ébresztő csendre.  A  szívünk  mélyén megszólaló  Isten  csendjére.  Isten
   szabadító, megtisztító, megváltó csendjére.

   Hiszem, hogy ezt a csendet bárhol  meg lehet találni. Még egy  autóbuszon,
   vonaton vagy villamoson is munkába vagy  iskolába menet. Igen, ott is  meg
   lehet találni  ezt  a csendet,  ha  az evangéliumot  olvassuk  vagy  arról
   elmélkedünk. Ilyenkor nem halljuk a  forgalom zaját, észre sem vesszük  az
   emberek tülekedését, elhalkulhat minden zavaró hang. Hiszem, hogy még  egy
   munkahelyen is, gépek hangos zakatolása  közepette, vagy a főnök  fülünket
   sértő hangos  utasításai  mellett is  meg  lehet találni  ezt  a  csendet.
   Hiszem,  hogy  az  édesanyák  még   gyermekük  hangos  sírása  közben   is
   rálelhetnek erre a csendre. Persze könnyebb belépni pár percre egy csendes
   templomba és ott megtapasztalni az  Istenre váró csendet, de hiszem,  hogy
   bármely más  helyen is  megtalálhatjuk ezt  a csendet.  Lelkünk  csendjét.
   Szívünk csendjét. A csendet, amelyet Isten teremt bennünk. Lehet hangos és
   zajos a világ, az utca, a munkahely,  még az otthonunk is, de Isten  képes
   csendet teremteni bennünk. Kérjük tőle a várakozás csendjét! Kérjük tőle a
   reményteli, örömteli várakozás csendjét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi  világosság.
   Te vagy  a világ  világossága.  Te vagy  életem  világossága. Te  vagy  az
   egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a
   szeretet ragyogását.  Eljött az  idő,  itt a  kedvező alkalom,  most  kell
   elindulnom a bűnbánat útján,  a hit útján, a  hozzád vezető úton. Uram!  A
   karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy
   megérkezzek hozzád  és  felismerjem,  benned, a  betlehemi  Gyermekben  az
   Istent, aki  végtelenül szeretsz  engem és  minden embert.  Hiszek,  Uram,
   erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121209.mp3