[Evangelium] 2012-04-22

[Evangelium minden nap]

   2012. április 22. – Húsvét 3. vasárnapja

   Abban az időben az Emmauszból  visszatért tanítványok beszámoltak az  úton
   történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor.  Míg
   ezekről  beszélgettek,   egyszer  csak   megjelent  köztük   (Jézus),   és
   köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték,
   hogy szellemet látnak. De ő így  szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg,  és
   miért támad  kétely a  szívetekben? Nézzétek  meg kezemet  és lábamat!  Én
   vagyok. Tapintsatok meg és lássátok,  a szellemnek nincs húsa és  csontja,
   de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
   De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
   hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?”  Adtak neki egy darab sült  halat.
   Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk:  „Ezeket
   mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie  mindannak,
   amit rólam  Mózes törvényében,  a prófétákban  és a  zsoltárokban  írtak.”
   Ekkor  megnyitotta  értelmüket,  hogy  megértsék  az  írásokat.  Majd  így
   folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és  harmadnap
   fel kell  támadnia a  halálból. Nevében  megtérést és  bűnbocsánatot  kell
   hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
   Lk 24,35-48

   Elmélkedés:

   A feltámadás tanúi
   A húsvéti időszak Jézus feltámadás utáni megjelenéseiről szóló evangéliumi
   történetei segítenek minket, hogy hitünk erősödjék. Az érdekes  történetek
   hátterében fontos tanításokat fedezhetünk fel a húsvéti hit tartalmáról, a
   feltámadásban való hit mély tartalmáról.

   Húsvétkor Krisztus feltámadását  ünnepeljük, de  helyesebb volna  Krisztus
   feltámasztásáról beszélnünk.  Ez a  szóhasználat egyáltalán  nem idegen  a
   szentírás  kifejezésmódjától,   hiszen   a  feltámasztást   Szent   Lukács
   evangélista és Szent Pál apostol kifejezetten az Atyának tulajdonítja.  Az
   Apostolok  Cselekedeteiben  például  a  következőket  találjuk:  „Az  élet
   szerzőjét megöltétek,  de  Isten  feltámasztotta őt  a  halálból”  (ApCsel
   3,15), továbbá:  „Atyáink Istene  feltámasztotta Jézust,  akit ti  a  fára
   függesztve megöltetek” (ApCsel  5,30). Az apostol  leveleiből is  idézzünk
   néhány példát: „Mi  hiszünk abban, (azaz  Istenben,) aki feltámasztotta  a
   halottak közül Jézus Krisztust,  a mi Urunkat”  (Róm 4,24). „Tudjuk,  hogy
   aki az Úr Jézust  feltámasztotta, minket is  fel fog támasztani  Jézussal”
   (2Kor 4,14). Az Atya „hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban  mutatta
   meg, amikor  feltámasztotta  a halottak  közül,  és jobbjára  állította  a
   mennyekben” (Ef 1,20). Ezek a szentírási kijelentések egyértelművé teszik,
   hogy Krisztus feltámasztása a mennyei  Atya cselekedete. Itt válik  igazán
   nyilvánvalóvá, hogy  Isten az  élet és  a halál  ura, akinek  hatalma  van
   életet és  új  életet  adni  az  embernek.  A  teremtő  Isten  újjáteremtő
   szeretetét csodálhatjuk  meg Jézus  feltámasztásában. Bár  a  kereszthalál
   pillanatában úgy tűnt, hogy  az Atya is elhagyta  a Fiút, a  feltámadásban
   bizonyossá vált számunkra, hogy valójában az Atya hűséges maradt a Fiúhoz,
   hűséges a szeretethez.

   A húsvéti  beszámolók  második fontos  tanulsága,  hogy a  hitnek  szilárd
   alapja van mind az apostolok, mind a mi számunkra. A hit nem légből kapott
   híresztelésekre vagy feltételezett látomásokra alapul. A feltámadása  után
   megjelenő Jézus tanújelét adja annak, hogy él. Megmutatja sebhelyeit és az
   apostolok szeme láttára eszik. Eloszlatja Tamás apostol kételyeit,  miként
   arról az elmúlt vasárnapon hallottunk, és megszünteti apostolai  félelmét,
   ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk. Vajon képesek vagyunk-e  az
   apostolok szemével  nézni a  feltámadt Krisztust?  Akarjuk-e szemlélni  és
   érinteni a kereszten szerzett sebeit, hogy hitre ébredjünk? Van-e  bennünk
   bátorság, hogy mi is Istenre bízzuk életünket? A húsvét titkában hinni,  a
   feltámadásban hinni, Isten új életet adó erejében hinni azt jelenti,  hogy
   egész életünket  Istenre bízzuk.  Krisztus feltámadása  azt jelenti,  hogy
   örökre és teljesen az Atyának él.  És ebből az is következik, hogy  nekünk
   is Istennek  kell  élnünk,  hogy halálunk  és  feltámadásunk  után  örökre
   Istennel élhessünk.

   Harmadszor  pedig   a   mai   evangélium   utolsó   kijelentésén   érdemes
   elgondolkoznunk, amely így hangzik: „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48).
   Jézus egykor arra  hívta az apostolokat,  hogy életének,  cselekedeteinek,
   tanításának tanúi  legyenek,  hogy pedig  arra  ad nekik  küldetést,  hogy
   mindezen túl halálának és feltámadásának tanúi legyenek. A kezdeti időkben
   az  apostolok  tanúságtételének,  a  későbbi  századok  során  az   Egyház
   tanúságtételének köszönhető, hogy  az emberek  megismerhetik Krisztust.  A
   húsvéti  beszámolók  indítsanak  bennünket  arra,  hogy  hitünkről  mi  is
   tanúságot tegyünk! Legyünk Krisztus feltámadásának hirdetői!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Mély  hálát érzünk  irántad,  hiszen  te  egészen
   egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz
   lehetőséget  arra,  hogy  veled  egyesüljünk.  Irántad  való   szeretetünk
   jeleként veszünk  téged  magamhoz.  Változtass, alakíts  át  minket,  hogy
   áldozat  legyünk  és  neked  ajánljuk  életünk!  Te  egy  lakomára,  közös
   étkezésre, a veled  való egyesülésre  hívsz minket, hogy  te élj  bennünk,
   amikor  evangéliumodat  hirdetjük  a  világban.  Segíts  minket,  hogy  az
   evangéliumhoz méltóan éljünk!