[Evangelium] 2012-04-08

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Ápr. 8., V, 01:00:00 CEST


   2012. április 8. – Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

   A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna
   kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre
   elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és
   hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!”
   Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a
   ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb
   ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment
   be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a
   kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem
   külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is,
   aki először ért  a sírhoz. Látta  mindezt és hitt.  Addig ugyanis még  nem
   értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
   Jn 20,1-9

   Elmélkedés:

   A hit útján
   A nagypénteki szertartás egyik legmeghatóbb  része a Szent Kereszt  előtti
   hódolat. Ilyenkor a hívek  nem csak hallgatói  az isteni üzenetnek,  hanem
   valóban aktívan  kapcsolódnak be  a liturgiába  oly módon,  hogy  Krisztus
   keresztjéhez járulva  térdet hajtanak  előtte  és megcsókolják  azt.  Idén
   történt, hogy a hívek sorában egy  gyengén látó gyermeket is a  kereszthez
   vezetett nagymamája és a gyermek rögtön elkezdte kezével kitapintani Jézus
   alakját. Ő a kezével,  az ujjaival lát, érzékeli  a világot. A látást  egy
   másik érzékszervével pótolja. A gyengén látók  és a vakok számára a  látás
   hiánya nem  jelent  végérvényes  tragédiát,  hiszen  más  érzékszervükkel,
   kifinomult   hallásukkal   és    érzékeny   tapintásukkal    megismerhetik
   környezetüket. Aki testi  betegsége miatt  nem láthat a  szemével, az  más
   módon akarja megismerni mindazt, amit a többi ember láthat.

   Ezt a  nagypénteki élményt  azért idézem  fel és  mondom el  most,  húsvét
   ünnepén, mert  tulajdonképpen  egészen  hasonlót  szeretnénk  mindannyian.
   Jézus eltűnt a  szemünk elől. Nem  láthatjuk már többé.  Meghalt és  sírba
   helyezték. És  mivel néhány  nappal később  a sírból  még a  holtteste  is
   eltűnt, ezért még erősebb bennünk  a vágy, hogy valamilyen módon  biztosat
   tudjunk róla. Mennyire érdekes  Tamás apostolnak a  jól ismert esete,  aki
   nem láthatta a feltámadt  Krisztust, amikor ő  megjelent a többieknek,  és
   ekkor Tamás nem  egyszerűen csak látni  akarta az Urat,  hanem meg  akarta
   érinteni, tapintani kezével Krisztus sebeit.

   Lelkileg vak,  gyengén  látó,  sötétben  botorkáló  emberként  keressük  a
   feltámadt Krisztust,  és ha  már nem  láthatjuk őt  szemünkkel, más  módon
   szeretnénk bizonyosságot  szerezni  arról,  hogy valóban  él.  A  Krisztus
   húsvéti  jelenéseiről  és  találkozásairól  szóló  evangéliumi  beszámolók
   szerint  a  hit  pótolja   mindazt,  amit  érzékszerveinkkel  nem   tudunk
   megtapasztalni. A hit,  mint különleges „érzékszerv”  segít minket  abban,
   hogy a feltámadás részesei  és tanúi legyünk.  Az ünnep imént  felolvasott
   evangéliumában Péter és János  apostolokról hallottunk, akik az  asszonyok
   zavarba  ejtő  híradása  után  azonnal  a  sziklasírhoz  szaladnak,  ahová
   Krisztus testét nyugalomra helyezték. És mit láthatnak ott? Csak egy  üres
   sírt és azokat a lepleket, amelyek Krisztus holttestét takarták. Talán nem
   ezt akarták látni. Talán  első pillanatban jobban  örültek volna annak  és
   megkönnyebbültek volna, ha a sírhelyen megtalálják a halott Krisztust.  De
   az üres síron és a lepleken kívül nem láthattak semmi mást. Nem  láthatták
   a feltámadt Krisztust. Úgy gondolhatnánk, hogy ebben a helyzetben csalódás
   érte őket, de az evangélista éppen ennek ellenkezőjéről számol be:  látták
   mindezt és hittek. Megszületett bennünk a hit, amely aztán  hozzásegítette
   őket, ahhoz, hogy felismerjék a Feltámadottat. Mert hit nélkül sem ők, sem
   bárki más nem ismerheti fel a feltámadt Krisztust.

   Jézus ellenfelei eltűntek. Az áruló Júdás, a kegyetlen, Jézust  bántalmazó
   katonák, mindazok, akik halálra ítélésében és keresztre feszítésében részt
   vettek  eltűntek  és  nem  hallunk  róluk  többet  az  evangéliumokban.  A
   gonoszság képviselői  megmutatták magukat  egy  rövid időre  és  eltűntek,
   helyettük olyanok szerepelnek a továbbiakban, akik elindulnak a hit útján.
   Az asszonyok,  akik  életében  is kimutatták  Jézus  iránti  szeretetüket,
   azzal, hogy szolgálták őt, a tanítványok, akik ugyan lassacskán, de kezdik
   megérteni,  hogy  miről   beszélt  Mesterük,  amikor   saját  halálát   és
   feltámadását megjövendölte, és  az apostolok, akik  a feltámadás  hirdetői
   lettek. A húsvét  ünnepe mindannyiunkat szeretne  elindítani a hit  útján.
   Nem a Feltámadott látása szemünkkel, nem szavának hallása fülünkkel és nem
   is sebhelyeinek  érintése kezükkel  ad számunkra  teljes örömöt  és  igazi
   bizonyosságot arról, hogy Krisztus él, hanem a hit. Kérjük Istentől a  hit
   csodálatos ajándékát!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Feltámadásod  az  élet győzelmét  hirdeti.  Egykor
   élőként mutattad  meg  magadat  a sírodhoz  siető  asszonyoknak,  majd  az
   apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg
   és erősítsd bennünk az örök  élet reményét! Húsvéti feltámadásod  megújító
   ereje indítson el minket az evangélium és a feltámadás hirdetésének útján!
   Erősítsd bennünk a  reményt, hogy  az örök boldogság  r észesei  lehetünk,
   mert a téged új életre támasztó mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre
   hív. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról