[Evangelium] 2011-05-30

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Május. 30., H, 01:00:03 CEST


   2011. május 30. - Hétfő

   Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
   akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő
   majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen
   kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne
   botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön
   az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot
   tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát,
   sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra,
   eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
   Jn 15,26 - 16,4a


   Elmélkedés:
   Az Egyház hagyománya szerint a húsvét utáni negyvenedik napon
   ünnepeljük Jézus mennybemenetelét, az ötvenediken pedig pünkösdöt, a
   Szentlélek kiáradását. A húsvéti időszak végéhez közeledve egyre
   többször olvasunk az evangéliumban arról, hogy Jézus a távozásáról,
   illetve a Szentlélek eljöveteléről beszél.
   A mai evangéliumban, amely az utolsó vacsorán mondott beszéd részlete,
   az Igazság Lelkének nevezi Jézus a Szentlelket, aki majd tanúságot fog
   tenni róla. Az eljövendő Lélek ugyanakkor megerősíti a tanítványokat,
   hogy az üldözések ellenére is kitartsanak a Jézusról szóló
   tanúságtételben.
   Az evangelizáció első formája a tanúságtétel. Ha egy hiteles
   tanúságtétel előzi meg az evangélium szóbeli hirdetését, bátran
   reménykedhetünk abba, hogy az evangélium tanítása már egy jól
   előkészített földbe hull, és meg tudja hozni gyümölcsét. Ez a
   tanúságtétel egészen konkrétan azt jelenti, hogy Krisztus példája
   szerint élünk.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen;
   hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek
   szemébe;
   hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék;
   hogy lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek;
   hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell;
   hogy szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem;
   hogy értelmem éber és friss legyen az igazság – csak az igazság –
   befogadására;
   hogy akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet,
   ami fölemel!

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves Barátaim!
   Köszönöm mindazoknak, akik csatlakoztak a Táborozzon 1000 gyermek!
   akcióhoz. Úgy néz ki, hogy összejön a tervezett támogatás, és időközben
   a plébániák is folyamatosan jelentkeznek, összejön az 1000 támogatandó
   táborozó gyermek, jó helyre jut az adomány.
   Egy tábor kérése azonban nagyságrendekkel kiemelkedik a többi közül
   mind a létszám, mind a jelentősége tekintetében. Az egyetemi lelkészség
   450 Kárpátaljáról, Csángóföldről, Erdélyből és Délvidékről érkező
   gyermeket táboroztat egy hétig idehaza, s az egyetemisták végzik az
   önkéntes szolgálatot. Nagyon sajnálnám, ha éppen határon túli gyerekek
   maradnának ki a támogatásból. Kérlek benneteket, hogy segítsünk
   legalább 50 vagy 100 gyermeknek. Az egy gyermekre jutó költség
   oda-vissza utazással, szállással, étkezéssel és programokkal 15 ezer
   forint. Talán van között száz személy, aki egy gyermeket támogatni tud,
   vagy legalább ketten egy gyermeket. Segítsünk, hogy a magyar gyermekek
   eljussanak Magyarországra! Aki máshogyan nem tud segíteni, kérem,
   legalább imádkozzon, hogy sikerüljön.
   A jó Isten áldását kérem mindazokra, akik a határon túli magyar
   gyerekeket támogatják!
   Szeretettel: István atya
   Információ: http://zalalovo.plebania.hu
   A Táborozzon 1000 gyermek! akcióra szánt adományát a Zalalövői Plébánia
   számlájára küldheti. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
   "gyermektábor" Köszönjük támogatását!
   1. Átutalás: Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 Közlemény rovat: gyermektábor
   2. On-line bankkártyás adomány: A www.zalalovo.plebania.hu honlap
   Támogatás oldalán (http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas). Az adomány
   céljánál, kérjük válassza a "gyermektábor"


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról