[Evangelium] 2011-05-29

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Május. 29., V, 01:00:04 CEST


   2011. május 29. – Húsvét 6. vasárnapja

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem,
   tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más
   Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek
   marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti
   ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván
   titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ.
   Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
   Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én
   pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret
   engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni
   fogom, és én megmutatom neki magamat.
   Jn 14,15–21


   Elmélkedés:
   Megtapasztalni Isten szeretetét
   Néhány esztendővel ezelőtt a plébániai közösségből egy fiatal lány,
   akit akár Eszternek is nevezhetünk, azzal keresett meg, hogy segítsek
   neki egy búcsúbeszéd megírásában. A szüleivel egyetértésben úgy
   döntött, hogy a következő tanévben másik iskolában folytatja a
   tanulmányait és év végén szeretett volna megfelelő módon elköszönni
   osztálytársaitól, barátaitól és tanáraitól. Eszter nagyon komoly lány,
   nem akart éjszakai búcsúbulit, hanem arra gondolt, hogy majd az utolsó
   napon az iskolában szépen elköszön mindenkitől. Nem tartottam furcsának
   a kérését, mert hát kihez is fordulhatott volna, ha nem egy paphoz, aki
   rendszeresen mond beszédeket, prédikációkat. Eszter inkább csak a szép
   élményeket akarta felidézni a beszédben, de ennek ellenére a
   búcsúbeszéde nem sikerült vidámra. Mert általában a búcsúzások nem
   szoktak vidámak lenni. Sőt, sok esetben sebet hagynak az egyik vagy
   mindkét félben, gondoljunk csak a fiatalokra, akik egy örökké tartónak
   hitt szerelem után szakítanak egymással. A búcsúzás, főként, ha örökre
   búcsút kell vennünk valakitől, akit szerettünk, bizony nagyon
   fájdalmas. Az ilyen helyzetekben nincs helye az üres fecsegésnek,
   ilyenkor csak a legfontosabbakat szoktuk elmondani.
   A mai evangéliumban Jézusnak az utolsó vacsorán elmondott
   búcsúbeszédéből hallottunk egy részletet. A szentírástudósok szerint ez
   a beszéd tulajdonképpen Jézus végrendelete. János evangélista ugyan
   egészen hosszan és részletesen írja le a beszédet, de mégsem érezzük,
   hogy egyetlen szava is felesleges volna. A beszéddel Jézus fel akarja
   készíteni tanítványait arra az időre, amikor ő már nem lesz köztük.
   Távozása azonban nem jelenti azt, hogy végleg elhagyná vagy magára
   hagyná övéit, hiszen az általa megígért és az Atyától eljövő Szentlélek
   által továbbra is velük fog maradni. És ezt Jézus komolyan gondolja!
   Miért mondom ezt? Amikor valakitől búcsút veszünk, megígérjük, hogy
   majd hamarosan találkozunk. Közben persze meg vagyunk győződve arról,
   hogy ezt az ígéretet nem tartjuk meg, soha többé nem fogunk találkozni,
   de mégis ezt mondjuk, talán azért, hogy megkönnyítsük a búcsú
   pillanatát. Szerintem mindenki fel tud idézni a saját életéből ilyen
   búcsúzást és ilyen érzést. Jézus azonban nem ilyen értelemben beszél
   arról, hogy távozását követően hamarosan viszontlátják őt tanítványai
   és örökre velük marad. Ő ezt nagyon is komolyan gondolja és szándéka
   meg is valósul a Szentlélek eljövetelével.
   Érdemes odafigyelnünk arra, hogy eljövetele és jelenléte folyamatos.
   Nem arról van szó csupán, hogy egyszer eljön, egyszer láthatják majd
   őt, hanem hogy örökre velünk marad. Éppen ezért ugyanilyen folyamatosan
   teljesítendőnek kell tartanunk az ő parancsainak megtartását is. „Ha
   szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat!” – mondja a mi Urunk.
   Félreértenénk szavait, ha azt gondolnánk, hogy majd egyszer, egy
   alkalommal mindenki lehetőséget kap arra, hogy engedelmességével
   kimutassa szeretetét Isten iránt. Sokkal inkább arról lehet itt szó,
   hogy életünk minden percében az isteni akarat, szándék és az isteni
   parancsok vezessenek minket!
   Egyesek talán a haszonelvűségből kiindulva, mások bizonyára az isteni
   jutalmazás reményében azt kérdezik: mi hasznom van abból, milyen
   gyümölcsök fakadnak számomra abból, ha megtartom Isten parancsait? A
   válasz egyszerű: megtapasztalom Isten szeretetét, folyamatosan érezni
   fogom életemben Isten jóságát és szeretetét. Jézus egész földi életében
   érezte az Atya szeretetét, s ennek tudata határozta meg az ő
   küldetését. Legyen a mi életünk vezérelve is a szeretetből fakadó,
   Isten iránti engedelmesség!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus! Az irántad és a mennyei Atya iránt érzett szeretetem
   csekély viszonzása a felém áradó végtelen isteni szeretetnek.
   Parancsaid teljesítése nyitja meg számomra a szeretet kapuját, amely a
   veled való egységhez és közösséghez vezet. Veled szeretnék élni, a te
   szeretetedben. Taníts meg engem az önzetlen szeretetre, hogy mindig
   önmagamat adjam a szeretetben, miként te is tetted, amikor szeretetből
   feláldoztad magadat értem és minden emberért.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról