[Evangelium] 2011-02-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Feb. 2., Sze, 01:00:03 CET


   2011. február 2. – Szerda, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

   Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték
   Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja:
   „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának,
   ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”
   tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű
   férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a
   Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát
   halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy
   menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény
   előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így
   magasztalta Istent:
   Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
   szavaid szerint békességben,
   mert szemeim meglátták Szabadításodat,
   melyet minden nemzet számára készítettél,
   hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
   és dicsőség népednek, Izraelnek.
   Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon
   pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e
   gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás
   jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek
   sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya
   Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig
   élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el
   a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal.
   Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről
   mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
   Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a
   galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt
   bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
   Lk 2,22-40


   Elmélkedés: 
   Bár a mai nap magyar neve – Gyertyaszentelő Boldogasszony – arra utal, hogy
   egy Mária ünnepről van szó, valójában azonban a mi Urunk, Jézus templomi
   bemutatására emlékezünk, amely esemény 40 nappal születése után történt.
   Mária és József elvitték a jeruzsálemi templomba, hogy a mózesi törvény
   előírása szerint bemutassák az Úrnak és felajánlják az áldozatot. Lukács
   evangélista elbeszélésében két személy tűnik fel, Simeon és Anna. Mindketten
   nagyon idősek volta és a megváltó jövetelére vártak, s még életükben
   beteljesedik vágyakozásuk, amikor megláthatják a gyermek Jézusban az
   Üdvözítőt.
   Az evangéliumi rész egyértelműen arra a kérdésre akar választ adni, hogy ki
   Jézus. Ő az Úr Fölkentje, a választott nép megszabadítója és dicsősége, és
   Ő a megváltó – tudjuk meg Simeon és Anna szavaiból. E pozitív hitvallások
   mellett szerepel azonban az is, hogy az „ellentmondás jele” lesz, hiszen
   akik ne hisznek benne, elbuknak, akik pedig hittel elfogadják, feltámadnak.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy
   ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad,
   Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap
   Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört
   szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak
   Anyja!
   Hitnek Anyja, aki elkísérted a templomba az Emberfiát, hogy beteljesítse az
   atyáknak adott ígéreteket; ajánld az Atyának az ő dicsőségére Fiadnak
   papjait, Szövetség Szent Szekrénye!
   II. János Pál pápa


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról