[Evangelium] 2011-02-01

[Evangelium minden nap]

   2011. február 1. - Kedd

   Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó
   partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus
   nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé
   borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet,
   hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
   Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már
   tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen
   kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre
   rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról
   megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem
   is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy
   meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle.
   Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”
   Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt
   kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az.
   Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele
   –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt
   hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól
   megszabadulva légy egészséges!”
   Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték:
   „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így
   bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon
   és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele
   menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és
   jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért
   sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban
   mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s
   kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a
   kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent:
   „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni
   kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a
   csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne
   tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
   Mk 5,21-43


   Elmélkedés: 
   „Ne félj, csak higgy!” – e szavakkal bátorította Jézus az elöljárót, akinek
   meghozták a szomorú hírt leánya halálról. Az egyik oldalról a szolgákat
   hallja, akik azt mondják, hogy már nincs mit tenni, nincs semmi értelme
   annak, hogy Jézus odamenjen, a másik oldalról pedig elhangzik a bátorító
   szó. Az elöljáró ott áll a halál könyörtelen ténye és a jézusi ígéret
   között. Melyiknek higgyen? És kinek higgyen? Kié lesz a végső győzelem? A
   halálé vagy életé? Döntését meghozza, nem hallgat a szolgákra és vonja
   vissza kérését. Jézus a házába megy, feltámasztja leányt és visszaadja őt
   családjának. Ahogyan korábban hite legyőzte félelmét, most az öröme győz a
   szomorúság felett.
   Milyen nehéz nekünk elhinnünk, hogy az élet győz a halál felett. A végső
   szó a feltámadásé. Vajon elég erős-e a hitünk ahhoz, hogy legyőzze
   félelmeinket és aggódásainkat. Csak akkor volna okunk a haláltól való
   félelemre, ha Jézus em ígérte volna meg nekünk a feltámadást és az örök
   életet.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
   gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte hív:
   ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a Nap
   ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd
   ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
   Szent Efrém