[Evangelium] 2011-08-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Aug. 19., P, 01:00:03 CEST


   2011. augusztus 19. – Péntek

   Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
   hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy
   törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
   „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt:
   „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
   egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
   ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson
   nyugszik az egész törvény és a próféták.”
   Mt 22,34-40


   Elmélkedés:
   Az ószövetségi törvényeknek a zsidó vallásban nem volt annyira jogi
   értelme, mint amilyet utólagosan néha tulajdonítanak neki. A mózesi
   törvénykönyvekben szereplő parancsok és előírások inkább olyan tanítást
   jelölnek, amely Istentől származik és az ember mindennapi magatartását
   szabályozza vallási és nem vallási kérdésekben egyaránt. A parancsoknak
   éppen attól van vallási alapja, hogy Isten adta azokat, így lesz az
   emberi élet minden területének az isteni törvény az alapja. E törvény
   első és legfontosabb eleme az Isten iránti szeretet, amelyet az
   embertársak szeretete követ. A Jézus által adott új törvény alapja is a
   szeretet, de ennek már a Krisztus által tanúsított szeretet a példája
   és mértéke. Olyan engedelmes szeretettel kell lennünk az Atya iránt,
   amely Jézusban is megvolt, és úgy kell szeretnünk embertársainkat,
   ahogyan Jézus szeretett bennünket.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen;
   hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek
   szemébe;
   hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék;
   hogy lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek;
   hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell;
   hogy szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem;
   hogy értelmem éber és friss legyen az igazság – csak az igazság –
   befogadására;
   hogy akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet,
   ami fölemel!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról