[Evangelium] 2011-04-21

[Evangelium minden nap]

   2011. április 21. - Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
   amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
   övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.
   Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak,
   Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus
   tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és
   Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső
   ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet
   öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a
   derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az
   így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt:
   „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter
   tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt
   felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter
   így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet
   is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát
   kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
   mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem
   vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső
   ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e,
   hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól
   teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam
   lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam
   nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
   Jn 13,1-15


   Elmélkedés:
   Elfogadni Isten hívását
   Az újszövetségi szentírásban több alkalommal olvasunk arról, hogy Jézus
   étkezéseken vesz részt. Lehet ez ünnepi lakoma vagy egyszerű,
   hétköznapi étkezés. Gondoljunk csak a kánai menyegző elbeszélésére,
   amikor a mi Urunk édesanyjával és tanítványaival együtt részt vett a
   fiatal házaspár lakodalmi összejövetelén. Más alkalmakkor például
   vámosok hívták meg őt házukba. Jézus elfogadta a meghívásokat, még
   akkor is, ha a vallási vezetők többször kifogásolják, hogy bűnösök
   házába tér be étkezni, ami egy zsidó ember számára nem volt
   megengedett. Ezekben az esetekben Jézus mindig vendég. Meghívják őt és
   ő elfogadja a meghívást.
   Ugyanakkor Jézus több alkalommal mond példabeszédet, amelyekben
   étkezésről, sőt igazi lakomáról van szó. Ezek az elbeszélések
   tulajdonképpen arról szólnak, hogy Isten a vendéglátó, aki meghívja az
   embereket egy örömteli együttlétre, egy közös étkezésre. Feltűnő, hogy
   az emberek sokszor visszautasítják Isten meghívását. Mindenféle
   kifogást keresnek, csak hogy ne kelljen elmenniük. Nem komoly
   akadályokról vagy legyőzhetetlen nehézségekről van szó, hanem arról,
   hogy ürügyet keresnek a távolmaradásra. Jól ismert példája ennek a
   királyi menyegzőről szóló történet (Mt 22,1-14). A király elküldi
   szolgáit, hogy meghívjon sokakat a lakomára. De a meghívottak különféle
   kifogásokkal állnak elő és visszautasítják a meghívást, visszautasítva
   ezzel az együttlétet és az örömben való osztozást. Munkájukra,
   elfoglaltságukra, sok-sok tennivalójukra hivatkoznak és visszautasítják
   a szeretetteljes hívást.
   Az étkezésekkel kapcsolatban említsük még meg Jézus csodáit, azaz a
   csodálatos kenyérszaporításokat. Mind a négy evangéliumban olvashatunk
   arról, hogy a Galileai-tó partján Jézus mindössze öt kenyérrel és két
   hallal több ezer embert lakatott jól (Mt 14,13-21; Mk 6,31-44; Lk
   9,10-17; Jn 6,1-15). Emellett Máté és Márk evangéliumában egy másik,
   hasonló esetről is olvashatunk, amikor Jézus hét kenyérrel és néhány
   hallal táplálja az embereket (Mt 15,32-39 és Mk 8,1-10). Érdekes, hogy
   ezekben az esetekben az emberek elfogadják a táplálékot, ugyanúgy, mint
   később, amikor a feltámadt Jézus jelenik meg az apostoloknak és látja
   őket vendégül, gondolok itt az emmauszi tanítványok történetére, vagy
   amikor Jézus hallal látja vendégül az apostolokat. A csodálatos
   kenyérszaporítás eseménye előrevetíti az Oltáriszentség alapítását,
   azaz Jézus utolsó vacsoráját, amelyet ma, Nagycsütörtökön ünneplünk.
   Itt is megcsodálhatjuk az emberek felé irányuló, gondoskodó isteni
   szeretetet. Jézus kenyeret ad az apostoloknak, amely az ő teste. Ez
   ismétlődik meg minden szentmisében. Isten kenyeret, egészen különleges
   kenyeret, Élő Kenyeret ad az embereknek és ez a kenyér valójában
   Krisztus Teste. Isten meghív minket egy lakomára, egy közös étkezésre,
   amely során vele találkozhatunk és megízlelhetjük az általa adott
   csodálatos kenyeret. De elfogadjuk-e ezt a meghívást? Táplálkozunk-e az
   Élő Kenyérrel, Krisztus Testével?
   Ahogyan a jézusi példabeszédekben szereplő meghívottak nem fogadták el
   a meghívást, ugyanúgy manapság is sok ember visszautasítja Isten
   hívását a szentmisére. Kifogásokat keresnek és találnak, mert nem
   akarnak együtt élni Istennel. Egyesek megsértődnek azon, hogy az Egyház
   ajánlja, hetente egyszer kötelezővé teszi a szentmisén való részvételt.
   Mások tagadják, hogy szükségük volna rá. Ismét mások rendkívüli
   nehézségekre hivatkoznak. A szentmise nagyon egyszerűen együttlét,
   egyesülés Istennel. Ne zárjuk ki magunkat az együttlét öröméből! Ne
   utasítsuk vissza Isten meghívását! A nagylelkű és bőkezű Isten önmagát
   adja nekünk.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben,
   amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk.
   Szeretettel hívsz minket, hogy Testeddel táplálkozzunk és veled éljünk.
   Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az
   Oltáriszentségben Téged vegyelek magamhoz és bennem élj!