[Evangelium] 2011-04-02
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Ápr. 2., Szo, 01:00:02 CEST
2011. április 2. - Szombat
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és
tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a
szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt:
Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez
megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát
felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt
felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
A mai evangéliumban egy farizeusról és egy vámosról olvashatunk. A
külsőségeket tekintve mindketten ugyanazt teszik: a templomba mennek,
hogy Istenhez forduljanak és imádkozzanak. Bár magatartásuk hasonló,
mégis szívük szándéka egészen más. A farizeus öndicsérete aligha
tetszik Istennek, a vámos bűnbánata azonban érdemszerző cselekedetnek
számít. Jézus nem az elbizakodottságra vagy az önteltségre adott példát
nekünk, hanem az alázatosságra. Isten elé nem állhatunk büszkeséggel,
hanem bűnbánattal kell meghajolnunk előtte. A bűnbánó embert Isten
megbocsátása és irgalma felemeli. Bűneink beismerése indít el bennünk
azon az úton, amelyen az irgalomban gazdag Istennel találkozhatunk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Szűz Mária, a Magasságbelinek alázatos leánya, benned csodálatos módon
beteljesedett az isteni hívás titka. Te képmása vagy annak, amit Isten
véghezvisz abban, aki rábízza magát.
Benned a Teremtő szabadsága felemelte a teremtmény szabadságát. Az, aki
a te öledben megszületett, egyetlen akarással egyesítette Isten
gyógyító szabadságát az engedelmes emberi követéssel. Hála a te
igen-szavadnak, végérvényesen egyesült Isten megszólítása és az
Isten-ember válasza. Te vagy az új élet zsengéje, te megőrzöd
mindnyájunk számára az öröm és szeretet nagylelkű igenjét.
II. János Pál pápa
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról