[Evangelium] 2011-04-03

[Evangelium minden nap]

   2011. április 3. – Nagyböjt 4. vasárnapja

   Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A
   földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente,
   és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit
   jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már
   látott.
   A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez
   az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások
   pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.”
   Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz.
   Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét,
   szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan
   kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és
   most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől
   való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így
   szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás
   támadt köztük.
   Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki
   megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt
   felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?”
   És kitaszították őt.
   Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele,
   megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az,
   Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled
   beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult
   előtte.
   Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem
   látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt
   néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is
   vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti
   azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
   Jn 9,1. 6–9. 13–17. 34–38


   Elmélkedés:
   A tisztulás ideje
   Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet,
   amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy
   koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek
   adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő
   mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajt nagy öröm, csupán egy alig
   észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes
   közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment
   tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az
   arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő
   koldustól? A költő egy reggelen egy szál virágot adott a
   koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca,
   talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan
   adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment
   tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja
   holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán
   néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott
   helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan
   dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.
   Ez a kis történet jutott eszembe a vak koldus csodás meggyógyítását
   olvasva. Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a
   mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához
   fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul
   a beteg. Még az is előfordul, hogy nincs is a beteg közelében, s mégis
   megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában
   élő pogány százados szolgájának esetére (vö.: Mt 8,5-13). De most
   furcsa, legalábbis nekünk egészen furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral
   keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően
   történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való
   érintésnek köszönhetően, vagy annak eredményeként, hiszen mindez
   bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, ha más esetekben
   nem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő
   jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa
   magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek
   megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a
   tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a
   bűntől való megtisztulásra. A farizeusokkal való beszélgetés és vita
   témája e kettős tisztulás.
   A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való
   megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti
   ünnepét. Bűneikkel saját magunkat sározzuk be, elfedvén ezzel az
   istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten
   megtisztítja arcunkat, szívüket és lelkünket, hogy újra tiszták
   legyünk. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet
   minket, mikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét
   és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult
   ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme.
   A szabad ember öröme, aki megérezte, hogy minden pénznél és emberi
   adománynál többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned
   ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz
   nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra
   és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak.
   Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!