[Evangelium] 2010-07-25

[Evangelium minden nap]

   2010. július 25. * Évközi 17. vasárnap

   Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát:  Ekkor  egyik
   tanítványa arra  kérte: "Uram,  taníts meg  minket imádkozni,  mint  ahogy
   János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt hozzájuk:
   "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
   Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
   Jöjjön el a te országod.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
   Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
   minden ellenünk vétőnek.
   És ne vígy minket kísértésbe."
   Azután így folytatta: "Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy  barátja,
   aki éjfélkor  bekopog hozzá,  és ezt  mondja: Barátom,  adj kölcsön  nekem
   három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De
   az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is
   ágyban vagyunk. Nem tudok  fölkelni, hogy adjak  neked. Mondom nektek:  Ha
   nem is kelne fel, hogy  adjon neki barátságból, erőszakossága miatt  mégis
   fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
   Mondom tehát nektek:  Kérjetek, és adnak  nektek, keressetek és  találtok,
   zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.  Mert mindaz,  aki kér,  kap,  aki
   keres, talál, és  aki zörget,  annak ajtót nyitnak.  Van-e köztetek  olyan
   apa, aki követ ad fiának, mikor az  kenyeret kér tőle? Vagy ha halat  kér,
   akkor hal helyett  tán kígyót  ad neki? Vagy  ha tojást  kér, akkor  talán
   skorpiót nyújt neki? Ha  tehát ti, bár gonoszak  vagytok, tudtok jót  adni
   gyermekeiteknek, mennyivel  inkább  adja  mennyei  Atyátok  a  Szentlelket
   azoknak, akik kérik tőle."
   Lk 11,1-13

   Elmélkedés:

   Az ima ereje
   Egy  szegény  család  igaz  történetével  kezdem  mai  elmélkedésünket.  A
   cipészmesternek és  feleségének  egyetlen gyermeke  született,  azért  nem
   csoda,  hogy  a  fiúcska  volt  életük  legnagyobb  öröme  és  boldogsága.
   Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, mert egy betegség következtében  a
   kis  János  három  éves  korában  elveszítette  szemevilágát  és  teljesen
   megvakult. A szülők nem adták fel a reményt, s nagyon bíztak abban, hogy a
   gyermek újra látni fog. Az egyik orvostól a másikhoz vitték, de egyik  sem
   tudott segíteni. Az egyik  jószándékú orvos egy  alkalommal azt mondta  az
   édesanyának, hogy az orvostudomány nem tehet semmit a gyermekért, itt  már
   csak az ima segíthet. Az  édesanya eddig is rengeteget imádkozott  fiáért,
   de ettől kezdve még többet fohászkodott Istenhez a gyermek  gyógyulásáért.
   Így telt el hét esztendő, míg a kis János tízesztendős korában  elsőáldozó
   lett. Az  édesanyja vezette  őt  az oltár  elé. Kis  barátaihoz  hasonlóan
   nagyon szerette volna látni a fehér Szentostyában rejtőző Jézust, de ő nem
   láthatta. A szentmise után hazafelé  sétálva az édesanya sírva mesélte  el
   neki, hogy  milyen  szépen  volt  feldíszítve  a  templom  az  elsőáldozás
   napjára, amiből a fia semmit sem láthatott. De az édesanya nem adta fel  a
   sok  éves   küzdelmet.   A   következő   héten   elindultak   egy   közeli
   Mária-kegyhelyre. Az  anya egyik  kezével  a fiát  vezette, a  másikban  a
   rózsafüzért tartotta, és végig együtt imádkoztak az úton. Hétköznap  lévén
   alig voltak  a templomban,  ők  pedig odatérdeltek  a Mária-oltár  elé  és
   elimádkozták a  szentolvasót.  Amikor  befejezték  az  imát,  az  édesanya
   megkérdezte fiát: Látsz-e  már kisfiam? De  János csak szomorúan  csóválta
   fejét. Akkor  tovább imádkozunk  * mondta  az édesanya,  s újra  elkezdték
   mondani a szentolvasót. A végén ismét megkérdezte: Látsz-e már kisfiam? De
   a gyerek  megint csak  csóválta a  fejét, mert  nem látott  semmit.  Akkor
   tovább  imádkozunk  *  szólt  ismét   az  anya  és  imádkoztak  tovább   a
   Szűzanyához. A  kis  János  közben  elaludt az  oltár  előtt,  anyja  néha
   felébresztette és megkérdezte:  Látsz-e már  kisfiam? De  a válasz  mindig
   csak nem volt.  Isten tudja,  hányszor mondta  el a  rózsafüzért az  anya,
   amikor estefelé a  gyerek hirtelen felkiáltott:  Édesanyám, látok!  Látlak
   téged, látom a Szűzanyát és ezt a gyönyörü templomot! Boldogan tértek haza
   a csodás  gyógyulás  után. A  gyermekből  felnőve pap  lett,  aki  sokszor
   beszélt prédikációiban saját gyógyulásáról.

   A híres Mária-kegyhelyeken, Lourdes-ban és Fatimában, de sok más helyen is
   a világon napjainkban is történnek csodák, csodás gyógyulások, amelyek  az
   imádság  erejét   bizonyítják.   Érdemes  imádkozni,   érdemes   kitartóan
   imádkozni, mert az irgalmas  Isten figyel a mi  kéréseinkre, akkor is,  ha
   gyenge emberi  szavakkal  fordulunk  hozzá. Miután  Jézus  megtanította  a
   legcsodálatosabb  imát,  amelyben  a  mi  mennyei  Atyánkhoz  fordulhatunk
   kéréseinkkel, arra bíztatja tanítványait és bennünket is, hogy imádkozzunk
   és forduljunk bátran  kéréseinkkel Istenhez!  Kérjetek és  adnak nektek  *
   mondja Jézus. Bár az imának több  formája van, mint például a hálaadás,  a
   dicsőítés és az engesztelés, a legtöbbször talán kérni szoktunk  Istentől,
   amikor hozzá fordulunk imáinkkal.

   Alexis Carrel,  a  francia  származású Nobel-díjas  orvos  egy  kollégáját
   helyettesítve, súlyos betegek kísérőjeként  indult útnak Lourdes-ba,  ahol
   személyesen élte át egy halálos  beteg csodás gyógyulását. A lourdes-i  út
   előtt hitetlenkedve, kételkedve  fogadta a  csodák hírét,  de a  személyes
   élmény hatására gyökeresen  megváltozott a véleménye  és hívő ember  lett.
   Élete vége felé jelent  meg egy kis írása  az imádságról, amelyben  többek
   között így vall: *Az  ima a leghatalmasabb erő,  amire az ember képes.  Az
   ima éppúgy életünk  része, mint  a légzés. Az  ima, amelynek  segítségével
   akár a természeti törvények is legyőzhetők, erőfeszítés az ember részéről,
   hogy eljusson  az  Istenhez és  Isten  végtelen erejéből  erőt  merítsen.*
   Imádkozzunk! Merítsünk erőt Istenből a mindennapok küzdelmeihez!

   Befejezésül még egyetlen gondolat: bár az imádság nagyon személyes, egyéni
   cselekedet, mégis nagy jelentősége van a közösségben végzett imának is.  A
   Jézus által tanított imában sem  egyedül fordulok Istenhez, hanem  közösen
   fordulunk hozzá kéréseinkkel,  s amikor  egyedül mondom  el a  Miatyánkot,
   akkor is egy közösségnek a  tagjaként teszem. Tanuljunk meg imádkozni!  Ne
   várjunk  arra,  hogy  egy  komoly  veszélyhelyzet  vagy  tragikus  esemény
   indítson és tanítson meg bennünket az imádkozásra! Tanuljunk imádkozni!
   Horváth István Sándor



   Imádság:

   Urunk, Jézus,  ahogyan  egykor  tanítványaid kértek,  most  mi  is  hozzád
   fordulunk:  taníts  bennünket  imádkozni!  Te  szüntelenül  imádkoztál  az
   Atyához, hogy az ő akaratát tedd,  neki engedelmeskedjél és legyen erőd  a
   tőle kapott  küldetés  teljesítéséhez. Mi  is  a mennyei  Atya  engedelmes
   gyermeki akarunk lenni,  akik azért  imádkozunk, hogy  az ő  akarata a  mi
   életünkben is beteljesedjen. Jézusunk, vezess minket az Atyához!