[Evangelium] 2010-07-26

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Júl. 26., H, 01:00:01 CEST


   2010. július 26. - Hétfő, Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz
   Mária szülei

   Jézus egy  alkalommal  ezt a  példabeszédet  mondta a  népnek:  A  mennyek
   országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a
   mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti
   vetemények. Valóságos fa lesz belőle,  úgyhogy az ég madarai eljönnek,  és
   ágai között laknak.
   Jézus azután egy másik példabeszédet  is mondott nekik: A mennyek  országa
   hasonló a kovászhoz.  A gazdaasszony  elvegyíti három véka  lisztbe, és  a
   kovász átjárja az egész tésztát.  Mindezt példabeszédekben mondta Jézus  a
   népnek. Példabeszéd  nélkül nem  szólt hozzájuk.  Beteljesedett, amit  így
   jövendölt meg a próféta: "Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben  hirdetem
   azt, ami titok volt a világ kezdete óta."
   Mt 13,31-35

   Elmélkedés:

   Jézus példázatai megszólítják  a hallgatókat,  cselekvésre ösztönöznek  és
   bevonnak a történésekbe. A mai  evangéliumban Jézus két példázatot mond  a
   mennyek  országáról.  Az  elsőben   kicsiny  mustármaghoz  hasonlítja   az
   Országot, amely aztán hatalmasra nő,a másodikban pedig a kovászhoz,  amely
   megkeleszti a tésztát. E hasonlatok esetében sokkal többről van szó,  mint
   beszédről és szavakról. Amikor ugyanis Jézus szóbeli tanítást ad a mennyek
   országáról,  ez  az   ország  mindjárt  meg   is  valósul,  amennyiben   a
   hallgatóságban megindul az a változás, hogy növekvő maggá, illetve élesztő
   kovásszá váljon.  A szavak  elhangzásával és  befogadásával elkezdődik  az
   Isten Országa, azaz  mindjárt növekedésnek  indul a  kicsiny mustármag  és
   kelésnek indul a tészta.
   Ez a  felismerés  arra  ösztönöz  bennünket,  hogy  valóban  befogadjuk  a
   Jézustól hallottakat, s ezáltal bennünk  is növekedésbe kezdjen a  mennyek
   országa. Engedjük, hogy Jézus formáljon bennünket!
   Horváth István Sándor



   Imádság:

   Az éj vak leple meghasad,
   felváltja már a pirkadat,
   s nyomában mar a hajnal ég,
   azt hirdetvén, hogy kél a nap.

   Krisztusban kél igaz napunk,
   kegyelmek Anyja: hajnalunk.
   De Anna volt a pirkadat,
   jöttén az éj már felszakadt.

   Ó, Anna, termékeny gyökér,
   üdvösségtermő drága fa!
   Rajtad virágos ág fakad,
   mely Krisztust hozza meg nekünk!

   Üdvünk Anyjának anyja, jöjj,
   és Szent Joakim, jó atya,
   Szülöttetek sok érdeme
   az irgalmat ránk esdje le.

   Dicsőség néked, Jézusunk,
   világra kit szült tiszta Szűz,
   Atyának, Léleknek veled,
   örökre áldás, tisztelet. Ámen.

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Ezen a héten  elérjük, hogy az  e-vangélium listának 23  ezer tagja  lesz.
   Hagyományainknak  megfelelően   ismét   ajándékok  várnak   azokra,   akik
   terjesztik az e-vangéliumot.  Azon a  napon, amikor a  23 ezredik  személy
   feliratkozik, megkérdezek három új listatagot,  hogy ki ajánlotta nekik  a
   feliratkozást  és  ez  utóbbiak  Selma  Lagerlöf:  Krisztus-legendák  című
   könyvét kapják ajándékba tőlem.
   XVI. Benedek pápa a közelmúltban új Pápai Tanácsot hozott létre, amely  az
   evangelizációért felelős. Úgy látszik, a Vatikánban is egyre fontosabb  az
   evangélium terjesztése. Kapcsolódjatok be ti is e munkába és  terjesszétek
   ez e-vangéliumot!
   Köszönettel: István atya
   Feliratkozási lehetőség itt: http://evangelium.katolikus.hu/


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról