[Evangelium] 2010-07-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Júl. 19., H, 01:00:00 CEST


   2010. július 19. - Hétfő

   Néhány írástudó és  farizeus így  szólt egyszer  Jézushoz: "Mester,  jelet
   szeretnénk tőled  látni." Jézus  így  válaszolt: "Ez  a gonosz  és  hűtlen
   nemzedék jelet kíván,  de nem  kap más  jelet, mint  Jónás próféta  jelét.
   Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában,
   úgy lesz az Emberfia három nap és  három éjjel a föld szívében. A  ninivei
   férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel  a nemzedékkel együtt, és  elítélik
   ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt  nagyobb
   van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a  nemzedékkel
   együtt, és elítéli ezt  a nemzedéket, hiszen ő  a föld végső határáról  is
   eljött, hogy meghallgassa Salamon  bölcsességét. Itt pedig nagyobb  valaki
   van, mint Salamon."
   Mt 12,38-42

   Elmélkedés:

   A vallási  vezetők  jeleket  követelnek Jézustól,  azaz  csodákat  akarnak
   látni, amelyek igazolják  Jézus isteni hatalmát.  Hitünk erősítésére  néha
   talán mi is csodajeleket szeretnénk  látni. De Jézus válasza  figyelmeztet
   minket is, hogy  a csodák kérése  és várása önmagában  hiábavaló dolog.  A
   nagy jel már  megadatott számunkra,  s ez Krisztus  feltámadása. Nem  kell
   újabbat kérnünk, hanem hinnünk kell a feltámadásban, a  halhatatlanságban,
   az élet győzelmében a halál felett  és az örök életben. Jézus  feltámadása
   olyan esemény, amelynek  hatása van  minden ember  életére. A  halhatatlan
   Krisztushoz kell hűségesnek  maradnunk ahhoz, hogy  mi is feltámadjunk  az
   örök életre.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Te tanúsítod,  Istenem,  hogy  semmi sem  vigasztalhat  meg  engem,  semmi
   teremtett dolog  meg nem  nyugtathat,  csak te,  én Istenem,  akit  vágyva
   vágyok örökké szemlélni.
   De ez meg lehetetlen  ebben a halandó életben,  azért nagy türelemre  kell
   fognom  magam,  s  minden  vágyakozásommal  együtt  kezedbe  kell   tennem
   lelkemet.
   Hiszen a szentek is,  Uram, akik már veled  együtt ujjonganak a  mennyben,
   míg éltek, nagy türelemmel várták dicsőséged napjának fölvirradását.
   Amit ők hittek, azt hiszem én is, amit ők reméltek, azt remélem, ahová  ők
   elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda.
   Kempis Tamás

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Az árvíz  vagy más  természeti  csapás által  sújtott vidékek  papjait  és
   plébániáit szentmisék mondatásával is lehet  segíteni, mivel e helyeken  a
   szegényebb híveknek nincs lehetősége miseadományok felajánlására.
   Az érintettekkel  való egyeztetést  követően elvállaltam  a közvetítést  a
   szentmisét mondatni szándékozók és a miséző papok között.
   Aki ilyen  módon szeretne  segíteni,  részletes információkat  itt  talál:
   http://zalalovo.plebania.hu/plebania/miseadomany
   Időközben egy papi szolidaritási mozgalmat is sikerült elindítani. Ez  azt
   jelenti,  hogy  az  ország  különböző  részein  élő  papok  végzik  el   a
   szentmiséket, de annak adományáról lemondanak egy rászoruló plébánia  vagy
   atya javára.
   Szeretettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról