[Evangelium] 2010-12-29
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Dec. 29., Sze, 01:00:03 CET
2010. december 29. - Szerda
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei
felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két
galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő
ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek
kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr
Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a
gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
„Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség
népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon
pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e
Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás
jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek
sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35
Elmélkedés:
János apostol a Jézussal töltött esztendők alatt és az azt követő évek során
elsajátította a hit látásmódját. Az idős Simeonnak nem volt erre szüksége.
Mondhatjuk azt is, hogy ő nem Jézustól tanult, hanem a Szentlélek
indításaira hallgatott. Hitt a Lélek kinyilatkoztatásának, amely szerint meg
fogja látni az Üdvözítőt. A Lélek indította, hogy a templomba menjen és a
Lélek nyitja meg szemeit, hogy felismerje a kisded Jézusban a megváltót,
akinek érkezésére várt.
Ettől kezdve nincs több vágya. Mert mit is kaphatna nagyobbat az élettől,
minthogy megláthatta az Isten Fiát? Ne mondja karácsony után senki
csalódottan, hogy a másmilyen Jézus szeretett volna! Ez a Gyermek az Isten
Fia.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké”, legyen velünk, amikor
térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden
emberi család származik. Ajánljunk fel Krisztussal együtt a szeretet
tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása
és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az szeretete
által.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról