[Evangelium] 2010-08-28
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Aug. 28., Szo, 01:00:00 CEST
2010. augusztus 28. - Szombat
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta
vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik
ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt
szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és
elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük.
Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt:
"Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta." Az úr
így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" Jött az is, aki két talentumot
kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik
kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges
szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: "Uram!
Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és
elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!"
Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad,
hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem
ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha
megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és
adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még
adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!
Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
Mt 25,14-30
Elmélkedés:
A szolgákról és a szüzekről szóló beszédek az Úr megérkezésének idejére
vonatkoznak, míg a talentumokról szóló példabeszéd a megelőző időszakról,
s magáról az ítéletről. Az Úr a szolgákra, ránk bízza javait, képességeket
és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell
felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészség,
a cselekvés egyre többet hoz ki abból, amit az Úr neki juttatott. Ebből a
példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi
adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell
irigykedni, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia. A kevéssel is
úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb
képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, nincs üdvösségem, csak tebenned;
ha te nem leszel nyugalmam,
nem gyógyul meg gyöngeségem.
Istenem, légy védelmezőm,
biztos menedék, hogy megszabaduljak!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról