[Otthonunk] (nincs tárgy)
Széplaki Ilona
szeplaki.ili at gmail.com
2013. Már. 30., Szo, 18:41:19 CET
Ferenc pápa katekézise a nagyhétről
2013. 03. 27. 17:23
Ferenc pápa március 27-én, szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartotta
meg az első általános audienciáját, két héttel megválasztása után.
Katekézisében hangsúlyozta, hogy nagy hálával és tisztelettel folytatja
szeretett előde, XVI. Benedek tanúságtételét. Húsvét után folytatja majd a
hit évének katekézisét. Szerdán azonban a nagyhét jelentőségét magyarázta
tanításában a híveknek.
Virágvasárnappal megkezdtük az egész liturgikus év középpontját jelentő
hetet, amely során elkísérjük Jézust kínszenvedésében, halálában és
feltámadásában. Mit jelent számunkra a nagyheti események megélése? - tette
fel a kérdést Ferenc pápa. - Mit jelent az, hogy követjük Jézust a
kálváriára, a kereszthez és a feltámadáshoz vezető úton? Földi küldetésében
Jézus a Szentföld útjain haladt végig; 12 egyszerű embert hívott meg arra,
hogy maradjanak vele, osztozzanak útjában és folytassák küldetését. Abból a
népből választotta ki őket, akik mélyen hittek Isten ígéreteiben. Jézus
mindenkihez beszélt kivétel nélkül: a nagyokhoz és az egyszerű emberekhez,
a gazdag ifjúhoz és a szegény özvegyasszonyhoz, a hatalmasokhoz és a
gyengékhez. Elhozta Isten irgalmasságát és megbocsátását, gyógyított,
vigasztalt, megértéssel volt az emberek iránt, reményt adott.
Mindenkihez elhozta Isten jelenlétét, aki minden férfi és nő iránt
figyelemmel van, mint ahogy ezt teszi egy jó apa és egy jó anya minden
egyes gyermekével. Isten nem várta meg, hogy mi menjünk el hozzá, hanem Ő
volt az, aki felénk jött, számítás, mérték nélkül. Isten ilyen: mindig ő
teszi meg az első lépést, ő jön el felénk. Jézus a leghétköznapibb emberek
mindennapi valóságát élte meg: meghatottan állt a tömeg előtt, amely
pásztor nélküli nyájként mutatkozott. Sírt, látván Márta és Mária
szenvedését testvérük, Lázár halála miatt; meghívott egy vámost tanítványai
közé, elszenvedte egy barátja árulását is. Jézussal Isten bebizonyította,
hogy velünk van, közöttünk van. "A rókának odúja van, az ég madarának
fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét" (Mt 8,20). Jézusnak
nincs otthona, mert az emberek között lakik, mi vagyunk számára az otthon,
küldetése az, hogy mindenki számára megnyissa Isten kapuit, Isten
szeretetének jelenléte legyen - mondta szerda délelőtti katekézisében a
Szentatya.
Hozzátette: nagyhéten éljük meg a csúcspontját ennek az útnak, ennek a
szeretet-tervnek, amely végighalad az Isten és az emberiség közötti
kapcsolatok egész történetén. Jézus felmegy Jeruzsálembe, hogy végrehajtsa
az utolsó lépést, amelyben egész létét összefoglalja: teljesen átadja
önmagát, semmit sem tart meg saját maga számára, még életét sem. Az utolsó
vacsorán barátaival megosztja a kenyeret és a kelyhet. Isten fia felkínálja
magát nekünk, kezünkbe adja testét és vérét, hogy mindig velünk legyen,
közöttünk lakjon. Az Olajfák hegyén, vagy Pilátus előtt nem tanúsít
ellenállást, hanem átadja önmagát. Ő a szenvedő Szolga, aki mindentől
megfosztja magát egészen a halálig menően, mint ahogy ezt Izajás próféta
megjövendölte (Iz 53,12).
Ezt az önfeláldozáshoz vezető szeretetet Jézus nem passzívan, nem egyfajta
elkerülhetetlen végzetként éli meg. Természetesen nem rejti el mély emberi
megrendülését az erőszakos halállal szemben, de maradéktalan bizalommal
fordul az Atyához. Jézus önkéntesen adta át magát a halálnak, hogy
megfeleljen az Atyaisten szeretetének, tökéletes egységben akaratával, hogy
megmutassa irántunk való szeretetét. A kereszten Jézus "szeretett engem s
önmagát adta értem" (Gal 2,20). Mindannyian mondhatjuk: Szeretett engem és
önmagát adta értem. Ez azt jelenti, hogy ez a mi utunk is.
A nagyhéten nem csak szívünk érzelmeivel követjük Jézust, hanem
megtanuljuk, hogy hogyan lépjünk ki önmagunkból, hogy a többiek felé
forduljunk, hogy elinduljunk a lét pereme felé, hogy megtegyük az első
lépéseket testvéreink felé, különös tekintettel a távolállókra, azokra,
akiket elfeledtek, akiknek nagy szükségük van a megértésre, a
vigasztalásra, segítségre. Olyan nagy szükség van arra, hogy elvigyük
mindenhová az irgalmas és szeretetben gazdag Jézus élő jelenlétét!
Megélni a nagyhetet azt is jelenti, hogy belépünk Isten logikájába, a
kereszt logikájába, ami nem elsősorban a fájdalom és a halál logikája,
hanem a szeretet és az önátadás logikája, amely életet ad. Azt jelenti,
hogy belépünk az evangélium logikájába. Krisztust követni, elkísérni, vele
maradni azt igényli, hogy "kilépjünk" önmagunkból. Hitünket ne elfásultan
éljük meg, ne pusztán szokásként, ne engedjünk a kísértésnek, hogy
bezárkózzunk a saját magunk sémáiba, amelyek végül elzárják előlünk Isten
teremtő cselekvésének látóhatárát.
Isten kilépett önmagából, hogy eljöjjön közénk, sátrat vert közöttünk, hogy
elhozza Isten irgalmasságát, ami üdvözít és reményt ad. Ha követni akarjuk
őt, és vele akarunk maradni, nem elégedhetünk meg azzal, hogy bent
maradjunk az akolban a 99 báránnyal, hanem ki kell mennünk Jézussal, hogy
megkeressük az elveszett bárányt.
Valaki megjegyezhetné, hogy nincs rá ideje, annyi mindent kell tennie,
hogyan tudna ilyen nehéz dolgot véghezvinni véges erejével, bűneivel?
Gyakran megelégedünk néhány imával, egy vasárnapi misével, amelyen
szórakozottan veszünk részt, vagy néhány karitatív gesztussal, de nincs
hozzá bátorságunk, hogy "kilépjünk" és elvigyük Krisztust másoknak. Kissé
olyanok vagyunk, mint Szent Péter. Amikor Jézus kínszenvedéséről, haláláról
és feltámadásáról, önmaga átadásáról, mindenki iránti szeretetéről szól, az
apostol félre hívja és szemrehányást tesz neki.
Jézus szavai teljesen felborítják terveit, elfogadhatatlannak tűnnek,
veszélyeztetik azokat a bizonyosságokat, amelyeket felépített magának, nem
felelnek meg a Messiásról való elképzelésének. Jézus tanítványaira tekint
és az evangélium talán legkeményebb szavait intézi Péterhez: "Takarodj
előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol" (Mk
8,33) - idézte Márk evangéliumának szavait Ferenc pápa.
Isten mindig irgalmas - ezt ne feledjétek. Ő az irgalmas Atya. Isten úgy
gondolkozik, mint az atya, aki várja fia visszatérését és elé megy, és már
messziről látja, hogy jön. Ez azt jelenti, hogy minden nap kiment és nézte,
hogy vajon hazatér-e fia. Ilyen a mi irgalmas Atyánk.
Isten úgy gondolkozik, mint az irgalmas szamaritánus, aki nem halad el
sajnálkozva a bajba jutott mellett, nem fordítja el tekintetét, hanem
segítségére siet, anélkül, hogy viszonzást várna. Nem kérdezi, hogy
zsidó-e, vagy pogány, vagy szamaritánus, gazdag-e, vagy szegény: nem kérdez
semmit. Segítségére siet: ilyen az Isten. Isten úgy gondolkozik, mint a
pásztor, aki életét adja, hogy megvédje és megmentse bárányait.
A nagyhét kegyelmi időszak, amelyet az Úr ad számunkra, hogy megnyissa
szívünk, életünk, plébániánk, egyházi mozgalmaink, társulataink ajtaját.
Milyen nagy fájdalom, hogy annyi plébánia bezárta kapuit! Isten azt
kívánja, hogy kilépjünk önmagunkból és találkozzunk a többiekkel, elvigyük
számukra hitünk világosságát és örömét.
Mindezt Isten szeretetével és gyöngédségével, tisztelettel és türelemmel,
annak tudatában, hogy mi használjuk kezünket, lábunkat, szívünket, de Isten
vezet bennünket és ő teszi termékennyé tetteinket - mondta Ferenc pápa,
majd arra buzdította a híveket, hogy bátran kövessék az Urat, vigyék el
szeretetének egy sugarát azokhoz, akikkel találkoznak.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20130330/fc335ff3/attachment-0001.html>
További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról