[Otthonunk] Vasárnapi misrend és a szeretet
Malárik Attila
malarik.attila at gmail.com
2013. Már. 16., Szo, 18:44:24 CET
Kedves Krisztusban hívő Testvéreim!
Először is annak az örömömnek szeretnék hangot adni, hogy az új pápánk
is Ferenc és a mi papunk is Ferenc! Bizonyára Isten nagyobb dicsőségét
szolgálja mindez.
De szolgálja e a nagyobb dicsőséget, ha misék időpontján vitatkozunk?
Nem kell-e vajon a papunk felé azzal a bizalommal fordulnunk, hogy -
abban bízva, hogy alaposan mérlegelte a döntését a lehető legtöbb
körülményt megvizsgálva - elfogadjuk a döntését az új miserenddel
kapcsolatosan?
Ha nem is esik a "választék" a kedvünk szerint, és némi áldozatot kell
hozni azért, hogy a miselátogatásnak eleget tegyünk, ne tekintsük ezt
a kényelmetlenséget nagyobb keresztnek, mint Krisztusét!
Kérdezem én: Ha egy templomjáró hívő testvérünk gyermeke nem
gondoskodik arról, hogy az unoka vasárnap szentmisére jusson, nem
adománynak kell-e tekinteni a nagyszülőnek azt a lehetőséget, hogy az
unokával együtt mehet misére, mégha nem is a megszokott templomban és
a megszokott időpontban? Nem fontosabb-e Krisztushoz vezetni a
gyermekeket, mint a mise időpontját igazgatni?
Személyesen, ha választanom kell a szombat esti és a vasárnap esti
mise közül, méltóbbnak tartom az ünnep vigíliáján már felkészíteni a
lelkünket.
Három hónapja minden vasárnap dolgozom. Olykor-olykor tudok német
nyelvű hétköznapi misén részt venni. Vajon a lelki fejlődésem és az
üdvözülésem miben nehezíti ez meg? Nem az a legfontosabb, hogy merjünk
megbízni a másik ember jó szándékában, és alázattal tudjunk jót tenni
felebarátunkkal? Ugye ez a legfőbb parancs? A saját plébánosunk is a
felebarátunk.
Református testvérektől hallottam egyszer, hogy milyen jó nekünk, hogy
mi hét szentséggel élhetünk. Ezek közül egy az Oltáriszentség, amit ők
nélkülöznek. Az üdvözülés útját ezek a szentségek mint útjelző karók
mutatják, vagy mint egy túrabotra, azokra támaszkodva az utunkat
könnyebben járhatjuk. Azok nélkül is lehet az utunkat járni.
Legfeljebb nem érdemes.
A magam részéről Ferenc atya döntését tudomásul vettem.
Azzal a véleménnyel viszont azonosulok, amely szerint az
egyházközségnek szüksége lenne képviselő testületre. Miért is?
Nem hiszem, hogy a gazdálkodást hatékonyabbá tudnánk tenni. Nem
gondolom azt sem, hogy az oltár melletti szolgálatot jobban meg
tudnánk szervezni.
Mégis azt gondolom, hogy látva a sok jó szándékú testvért, a képviselő
testületi tagságból fakadó felelősség és az azzal járó tekintély több
szervező erőt mozgósíthatna. Az eddiginél több aktív cselekvő személy
= aktívabb és bővülő egyházközség.
Tegyük fel magunknak őszintén és bátran a kérdést: Pécel lakossága az
elmúlt 10-12 évben kb. 50%-kal nőtt. Az évenkénti egyházközségi
beszámolót olvasva azt körülbelül a stagnálással lehetne jellemezni.
Az egyházközség ilyen viszonyok mellett nem bővül. Márpedig ami nem
növekszik, az csökken. A lakossághoz viszonyított arányokat tekintve
mindenképpen. Vajon miért nincs a péceli katolikus közösségnek nagyobb
vonzása, missziós ereje? Mi hiányzik ehhez?
Kíváncsi lennék, hogy ki mit gondol erről, és mit tenne saját maga
azért, hogy ez fejlődjön, előremozduljon?
Nem lehetne a képviselő testületnek missziós feladata is? Az
evangéliumot nem minden teremtménynek kell hirdessük?
Valóban kíváncsi vagyok a véleményetekre: a plébániára, mint a
szentségek kiszolgáltatásának a helyszíneként tekintünk, vagy a
feladataink elvégzésének helyszíneként?
Vagyunk legalább annyian, mint Szent István királyunk idejében 10
faluban. Fel tudnánk építeni egy templomot?
Szeretettel:
Malárik Attila
+36 (20) 585-0001
Jelenleg külföldön tartózkodom, hívj inkább Skype-on: malarikattila
Erzsébet Széplaki <szeperzsi at gmail.com> írta (2013. március 16. 11:59):
> Kedves Plébános Úr és Mindannyian!
> Úgy látom még nincs véglesen eldöntve az új miserend, akkor egy kis
> kompromisszummal meg kellene tartani az estit.
> Velünk is sokszor előfordul, hogy az unokákra vigyázunk, vagy épp vidékről
> jövünk haza és pont elérjük az esti misét. Tehát hiányozna és máshová
> kellene ezután elmennünk.Olyanok is vannak akik vasárnap dolgoznak, vagy épp
> éjszakásak voltak és csak este tudnának misére menni.Őket kizárnánk
> ezzel,mert nincs választási lehetőségük.Mi a de.10 órára és az estire
> szavaztunk.Tudom, hogy nincsen olyan beosztás ami mindenkinek tetszene,de
> vegyük figyelembe azokat is, akik nem kényelmi szempontból szavaznak.
> A délelőttinél egy 1/2 10-es kezdést javasolnék az esti megtartásával.
> Tisztelettel és köszönettel: Széplakiné Erzsi
>
> 2013. március 15. 15:55 Burger Ferenc írta, <burger.ferenc at gmail.com>:
>
>> Kedves Tünde!
>>
>> Valóban szerencsés voltam - közösséggel együtt -, hogy volt nekem/nekünk
>> egy István atyánk. Nagyon sajnálom, hogy ez már nincs így. Pontosan ennek a
>> megváltozása kényszerített rá minket arra, hogy erre az új helyzetre
>> reagáljunk.
>>
>> Továbbra is hangsúlyozom, hogy igyekszem a közösséget mint egy nagy
>> családot tekinteni és szolgálni, beleértve mindazokat is, akik velem együtt
>> szolgálatban állnak.
>> Sajnos nincs olyan helyzet, ami mindenkinek mindenféle elvárásának meg
>> tudjon felelni. Ezért kérlek Téged is, aki sokszor velem együtt szolgálsz,
>> hogy segíts továbbra ebben az új helyzetben méltón helytállni.
>>
>> Üdvözlettel és szeretettel:
>> Burger Ferenc
>>
>>
>> 2013. március 15. 13:49 Barabásné Tóth Tünde írta,
>> <barabasne.tunde at freemail.hu>:
>>
>>> Kedves Testvérek és Ferenc atya!
>>>
>>> Idehaza sokat beszélgettünk , gondolkodtunk a vasárnapi miserend további
>>> alakulásáról.
>>> Eddig nem akartam véleményemet közzé tenni. Azonban a misék kapcsán
>>> kialakuló véleményekre
>>> úgy gondoltam itt az ideje reagálnom.
>>> Előrebocsátom, nem áll szándékomban senkit sem megbántani az alábbiakban.
>>>
>>> Kedves atya!
>>> A Hírlevélben az alábbiakat írtad:
>>>
>>> "Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy kivételes helyzetben volt
>>> a közösségünk István atya jelenlétével. Most, hogy ez már megszűnt teljesen
>>> új módon kell elrendeznünk a vasárnap lelki programját."
>>>
>>> Úgy gondolom, nem csak a közösségünk hanem a plébánosunk is " szerencsés
>>> " helyzetben volt.
>>> Emlékezzünk csak a 10-20 évvel ezelőtti időszakokra.
>>> Vagy csak Szathmáry Attila atyára aki hajlott kora ellenére rengeteg
>>> feladatot ellátott.
>>> Az Ő szolgálata idején :
>>> nem jelentett problémát a vasárnapi miserend
>>> az első pénteki,húsvét és karácsony előtt rendszeres beteglátogatás
>>> (gyóntatás,áldoztatás)
>>> a misék előtti rendszeres gyóntatás
>>> az idős otthonok látogatása, ottani hétvégi misemondás
>>> ugyan éjjel nem, de napközben a sürgős beteglátogatás, utolsó kenet
>>> feladása,kórházi látogatás
>>> az ünnepi misék, körmenetek előtt a ministráns próba.
>>> Ő ugyan autót nem használt , de Bakonyi Árpi bácsi kísérte, ha szüksége
>>> volt rá.
>>> István atya 2000-től élt Pécelen, sokat betegeskedett, kétnaponta
>>> dialízisre járt, azonban a vesetranszplantáció után sokat javult az állapota
>>> és az életminősége.
>>> Ennek eredménye lett az, hogy sok helyi szolgálatot é helyettesítést
>>> vállalt.
>>> Ebben nagyban támogatta , segítette Káposztásy Béla testvérünk is.
>>> Attila atya esetében - talán idős kora miatt - akkoriban sem igazán
>>> működött a kamaszok/fiatalok-kal való foglalkozás.Ez ügyben amikor Te, atya
>>> idekerültél reméltem változás áll be de nem látom - érzem hogy megtörtént
>>> volna.
>>> És még valami:
>>> Tudom, hogy nem kötelező az egyháztanács működtetése, de lássuk be
>>> sokszor jól jönne. Például most és a hasonló helyzetekben , az egyházközség
>>> mindennapi életében. Ha ezt nagyon le akarom sarkítani, úgymond több szem
>>> többet lát alapon ! Így aztán azt sem értem, miért kellett kétfordulós
>>> szavazást lebonyolítani a jövendőbeli egyháztanács tagok személyére
>>> vonatkozóan ha mégsem kellenek.
>>>
>>> Száz szónak is egy a vége:
>>> Úgy gondolom, hogyha a péceli hívők nem csak a fent említett problémákat
>>> tapasztalnák hanem pozitív változásokat is, talán megértőbben fogadták volna
>>> a vasárnap mondott szentmisék számának csökkenését.
>>>
>>> Tisztelettel és békével:
>>>
>>> Barabás Tünde
>>>
>>>
>>> Burger Ferenc <burger.ferenc at gmail.com> írta:
>>>
>>> Kedves Gabriella!
>>>
>>> Köszönöm a szempontjait, de a döntést nem könnyítette meg.
>>> Azt hiszem, hogy bármelyik ujjamba is harapok ugyanúgy fáj.
>>>
>>> Ha már a szeretet hozta szóba én is leírom a gondolataimat.
>>> A szeretet alapállása a jó akarat és ez - azt hiszem - bennem megvan, a
>>> második a helyes cselekedet. Itt nem lehet olyan döntést hozni ami
>>> mindenkinek jó. Ebben az esetben a kisebb fájdalmat okozó lépést kellett
>>> meglépnem.
>>> Bizonyosan Ön is hozott már ilyen döntést, ha igen, akkor tudnia kell
>>> hogy milyen nehéz is az.
>>>
>>> Köszönöm, hogy módot adott arra, hogy nyilvánosan erről írhassak.
>>>
>>> Tisztelettel és szeretettel:
>>> Burger Ferenc
>>>
>>>
>>> 2013. március 14. 21:06 Gabriella Szatmári írta, <gabisz79 at gmail.com>:
>>>>
>>>> Kedves atya...
>>>>
>>>> Valószínü nem kötötték a hivek orrára és azért nem tudnak róla, hogy
>>>> hány misét mondhat..
>>>> Nem akarom boszantani, csak elmondom, hogy én is kb 50 éve járok
>>>> vasárnap az esti misére
>>>> és elképzelhetően nem örülök hogy máshova kell mennem.
>>>> A Sz. I. által ajánlott B. Csaba könyvet olvasom /Karácsonyra
>>>> kaptam/,, abban találtam a
>>>> következő sorokat:
>>>> " A szeretet egyik fontos vonása, hogy tudjam magam kiüresíteni a
>>>> másik ember számára.
>>>> Ha bennem nincs meg a kiüresedés szándéka, ha saját érdekeimhez,
>>>> álláspontjaimhoz,
>>>> elképzeléseimhez feltétlenül ragaszkodom, akkor a szeretetem sántít."
>>>>
>>>> D.J.K.
>>>> Sz antal, egy sánta öreg birka a nyájból.
>>>>
>>>>
>>>> Burger Ferenc <burger.ferenc at gmail.com> írta (2013. március 11. 22:17):
>>>> > Kedves Testvérek!
>>>> >
>>>> > Biztosan nem ment át még a köztudatba, hogy egy papnak vasárnap nem
>>>> > szabad
>>>> > háromnál több misét mondani. Ezt Beer püspök úr is megerősítette egyik
>>>> > körlevelében.
>>>> > Nekem minden hónapban a második vasárnap kivételével 11 órakor is kell
>>>> > egy
>>>> > szentmisét mondanom Jézus Szíve otthonban. Ezt az igazgató külön
>>>> > kérte,
>>>> > ugyanis a Maglódon lakó Hupka József nyugdíjas atya csak a második
>>>> > vasárnapi
>>>> > misét vállalta el. Az sem tudható, hogy ezt Ő meddig lesz képes
>>>> > végezni.
>>>> >
>>>> > Tisztelettel kérlek benneteket, hogy így gondolkodjatok a vasárnapi
>>>> > misék
>>>> > számáról. Nem lustaságból döntöttem így.
>>>> >
>>>> > Tisztelettel:
>>>> > Burger Ferenc plébános
>>>
>>> Kedves Gabriella!Köszönöm a szempontjait, de a döntést nem könnyítette
>>> meg. Azt hiszem, hogy bármelyik ujjamba is harapok ugyanúgy fáj.
>>> Ha már a szeretet hozta szóba én is leírom a gondolataimat.A szeretet
>>> alapállása a jó akarat és ez - azt hiszem - bennem megvan, a második a
>>> helyes cselekedet. Itt nem lehet olyan döntést hozni ami mindenkinek jó.
>>> Ebben az esetben a kisebb fájdalmat okozó lépést kellett meglépnem.
>>> Bizonyosan Ön is hozott már ilyen döntést, ha igen, akkor tudnia kell
>>> hogy milyen nehéz is az.Köszönöm, hogy módot adott arra, hogy nyilvánosan
>>> erről írhassak.Tisztelettel és szeretettel:
>>> Burger Ferenc 2013. március 14. 21:06 Gabriella Szatmári írta,
>>> gabisz79 at gmail.com>:
>>> Kedves atya...Valószínü nem kötötték a hivek orrára és azért nem tudnak
>>> róla, hogy
>>> hány misét mondhat..Nem akarom boszantani, csak elmondom, hogy én is kb
>>> 50 éve járokvasárnap az esti miséreés elképzelhetően nem örülök hogy
>>> máshova kell mennem.A Sz. I. által ajánlott B. Csaba könyvet olvasom
>>> /Karácsonyra
>>> kaptam/,, abban találtam akövetkező sorokat:" A szeretet egyik
>>> fontos vonása, hogy tudjam magam kiüresíteni amásik ember számára.Ha bennem
>>> nincs meg a kiüresedés szándéka, ha saját érdekeimhez,álláspontjaimhoz,
>>> elképzeléseimhez feltétlenül ragaszkodom, akkor a szeretetem
>>> sántít."D.J.K.Sz antal, egy sánta öreg birka a nyájból.Burger Ferenc
>>> burger.ferenc at gmail.com> írta (2013. március 11. 22:17):
>>> > Kedves Testvérek!>> Biztosan nem ment át még a köztudatba, hogy egy
>>> > papnak vasárnap nem szabad> háromnál több misét mondani. Ezt Beer püspök úr
>>> > is megerősítette egyik> körlevelében.> Nekem minden hónapban a második
>>> > vasárnap kivételével 11 órakor is kell egy
>>> > szentmisét mondanom Jézus Szíve otthonban. Ezt az igazgató külön
>>> > kérte,> ugyanis a Maglódon lakó Hupka József nyugdíjas atya csak a második
>>> > vasárnapi> misét vállalta el. Az sem tudható, hogy ezt Ő meddig lesz képes
>>> > végezni.
>>> >> Tisztelettel kérlek benneteket, hogy így gondolkodjatok a vasárnapi
>>> >> misék> számáról. Nem lustaságból döntöttem így.>> Tisztelettel:> Burger
>>> >> Ferenc plébános
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Otthonunk mailing list
>>> Otthonunk at lista.hcbc.hu
>>> http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/otthonunk
>>>
>>>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Otthonunk mailing list
>> Otthonunk at lista.hcbc.hu
>> http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/otthonunk
>>
>
>
> _______________________________________________
> Otthonunk mailing list
> Otthonunk at lista.hcbc.hu
> http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/otthonunk
>
További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról