[Otthonunk] Nem vagyok sztárpap

2013. Júl. 10., Sze, 00:07:38 CEST

Nem vagyok sztárpap

    Kalas Györgyi

2013. július 9., kedd 20:13 |

*Pál Ferenc atya, vagy ahogy mindenki hívja Pálferi az egyik legismertebb
katolikus pap ma Magyarországon. Előadásaira több százan zarándokolnak el
minden héten és még többen hallgatják őt az interneten. Tanácsokat várnak
tőle olyanok is, aki egyáltalán nem vallásosak. Erkölcstanról,
öngyilkosságról, óvszerhasználatról is beszélgettünk vele.*

*
Nagyon nehéz volt önnel időpontot egyeztetni, ennyire elfoglalják a papi
teendők?*

Igen. Az időm nagy részét az alapvető feladataim, hivatásom, a papi munka
teszi ki. Szentmisét mutatok be, temetek, esketek, keresztelek, jegyeseket
oktatok, betegeket látogatok, haldoklókhoz megyek és hittanórákat tartok
több korosztálynak. Ez alól egyedüli kivétel a szerda, az a szabadnapom,
azt nevezem embermentes napnak, és annyi pont kell is.

*Kedd esténként pedig mára híressé vált előadásait tartja.*

Alkalmaknak szoktuk hívni, amivel azt fejezzük ki, hogy nemcsak az
értelemhez akarunk szólni, hanem ez egyben alkalmat teremteni a változásra
és a spirituális növekedésre. Ez az előadás tehát nem csak információátadás
vagy élmény akar lenni.

*Amikor elmentem az előadására, meglepődtem a közönség összetételén,
idősebb korosztályra számítottam. Ehhez képes rengeteg volt a fiatal és az
egyetemista.*

Sok a fiatal, de az átlag 30 év fölött van. Nem azok jönnek, akik még
gyűjtik az élettapasztalatot, hanem talán inkább azok, akik próbálják ezt a
tapasztalatot meg is érteni. Olyanok, akik próbálnak az életüknek valami
irányt szabni, bizonyos tévedéseiket nem akarják még egyszer elkövetni, de
még keresik az új lehetőségeket, utakat.

*A Semmelweis Egyetem által készített felmérés szerint a tipikus pálferis
hallgatóság a 32-37 év között diplomás, de egyedülálló nő. Önkéntelenül
felmerül a kérdés, hogy esetleg nem a párválasztáshoz keresnek-e valamiféle
útmutatót az előadásain?*

Nyilván ez is benne van, de az alkalmakhoz rengeteg más program is
kapcsolódik, ami egyben lehetőséget biztosít az ismerkedésre. Ez is azt
mutatja, hogy nem csak információátadás zajlik. De nem érdemes ezeket a
statisztikákat egyoldalúan nézni, például a hallgatóság harmada férfi, ami
nagyon nagy dolog. Hogy lélektani, kapcsolati, spirituális témákra bejöjjön
több száz férfi hétről hétre, nagyon ritka és megtisztelő. Hiszen a
pszichológiai témájú előadásokon általában a hallgatóság 90-95 százaléka nő.

*Az említett kutatás azt vizsgálta, hogy az ön előadásai milyen űrt
töltenek be. Ön is úgy gondolja, hogy egyfajta űrt tudott betölteni, ezért
lettek ennyire népszerűek ezek az alkalmak?*

Talán van ebben valami, hiszen nem sokan űzik ezt a műfajt, és a lélektani
megközelítést nem feltétlenül kötik össze tudományos igényességgel.
Emellett számomra az is érdekes lehetőség, hogy mindez egy színpadon
történik, ahol lehetőség nyílik az improvizálásra, spontaneitásra, az
elmondás mellett a megjelenítésre is. Ezért is kifejezetten szívesen
csinálom. Sokan vannak, akik nagyszerű szakemberei a területüknek, de
kevésbé jó előadók. Vannak nagyszerű előadók, de kevésbé értenek valamilyen
tudományághoz. Kevesen vannak, akik mindkettőben valamennyire jártasak.

*Akik negatív kritikával illetik, pont ezt vetik a szemére, hogy önnek csak
a performansz a lényeg. A  humor a mondanivaló rovására megy.*

Nem kívánok egyetemi előadásokat tartani. Azt gondolom, hogy minél többet
tudunk az életből megjeleníteni a színpadon, az annál jobban kifejezi a
realitást, amiben élünk. És annak része a humor is, ami felszabadító tud
lenni. Sokan nem szívesen fogadják el, hogy a keddi alkalmaink nem
evangéliumi hirdetések, és én ott nem is papi szerepben vagyok, hanem
előadói szerepben. Mégpedig a mentálhigiéniás szakember szerepében, hiszen
az is a végzettségem, de mindezt természetesen a papi identitásommal
együtt. Nem zavar, ha az előadásom kritika tárgya, mert azt gondolom, hogy
elég széles az ég, hogy ez is elférjen alatta. Jónak tartom, hogy megvan az
a szabadság, hogy mindenki megtalálhatja azt, amin keresztül fejlődni tud,
meg növekedni.

*Az, hogy ennyire sok fiatal jár az előadásokra azt jelenti, hogy a
fiatalok körében kezd nagyobb szerepet betölteni a vallás?
*
Érdemes egymástól megkülönböztetni, hogy valaki hívő, vallásos, vagy csak
spirituálisan fogékony, érzékeny. Az ember kikezdhetetlenül spirituális
lény, és én nagyon örülök, ha amit mondok, az érték tud lenni annak is, aki
magát kevésbé tartja vallásosnak. Hívővé válni, vagy vallásossá lenni egy
folyamat, amit a megtérési folyamatnak szoktuk nevezni. Ebben a személyiség
átstrukturálódik, történik egy újjászületés, amit lélektanilag úgy
fejezhetünk ki, hogy máshová kerülnek a súlypontok. A spiritualitástól a
vallásig már csak egy lépés az út. Hiszen a vallás a spirituális
természetünk kultúrába ágyazott társas megnyilatkozása.

Az, hogy a fiatalok körében terjed-e a vallás, inkább vallásszociológiai
kérdés. A kutatások szerint most a falu vallástalanodik el nagy lépésben,
és a városban pedig mintha a fiatalok szubkultúrájához illeszkedően kezdene
kialakulni egy újfajta vallásos magatartás, főleg közösségi módon. Talán
kikristályosodik egy 21. századhoz illeszkedő vallási magatartásforma és
annak a különböző gyakorlatai és megélése. De rajtunk áll, hogy ezt
kidolgozzuk és kikísérletezzük, és éppen attól lesz élő és eleven, hogy
együtt hozzuk ezt létre.

*Akkor, ahogy értem mindenkiben megvan a spiritualitásra való hajlam, csak
nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy közel kerüljön ehhez az énjéhez?*

Igen, nem mindenki éli meg, vagy nem mindenki éli meg tudatosan és nem
mindenki ápolja. Mivel nemcsak spirituális lények vagyunk, hanem eredendően
társas lények is, teljesebb az élet, ha a spiritualitásomat valamiféle
társas térben élem meg, az pedig történelmileg adottan általában egy vallás.

*És a bennünk rejlő spiritualitás megélését segítheti, vagy éppen
hátráltatja hogy kötelező lesz iskolákban a hittan és az erkölcstan?*

Egy társadalomban élünk, ahol kikerülhetetlenül egymásra vagyunk utalva,
ráadásul itt egy kétmilliós világvárosban, lépten-nyomon egymáshoz érünk.
Egyáltalán nem mindegy, hogyan rendezzük az egymáshoz való kapcsolatunkat.
Az erkölcs lényege, hogy képesek legyünk egymással együtt élni, egymást
tiszteletben tartva és megbecsülve. Azt, hogy ez szóba jön az órán, én
nagyon jótékonynak tartom. Ahol erkölcsi értékekről szó tud esni, ott
növekszik az erkölcsi érzékenység és a morális igényesség. Ez a
személyiségfejlődéhez is hozzátartozik. Ezen belül lehetőség van a vallási
oktatásban is részesülni, amit szintén nagyon jónak tartok. De a nagyobbik
kérdés nem ez, hanem az, hogy mi fog történni az alatt a 45 perc alatt,
mert mindent lehet jól és rosszul csinálni. Nagyon szorítok mindenkiért,
aki erre vállalkozik, hogy kedvvel és jól csinálja.

*A témákat hogyan választja ki az előadásra?*

Mivel mentálhigiénés szakember vagyok, tartok önismereti csoportokat is és
olyan témákat választok, amik ott, vagy a lelki gondozói tevékenységemben,
vagy a gyóntatásban felmerülnek. Eléggé tetten érhető hogy mik a legégetőbb
problémák és hol érzékelhető legjobban a lelki bizonytalanság, sebzettség.

*Például a párkapcsolatok terén.
*
A kapcsolatok nagyon nagy témává váltak. Nemrégiben a jegyescsoportban
beszélgettünk a házasság előtti félelemről és szorongásról, az egyik fiatal
menyasszony azt mondta, mi ezt úgy hívjuk egymás közt, hogy ara para.
Érdekes módon a házasságtól való félelem régebben a férfiakra volt
jellemzőbb, míg a nők önfeledtebben házasodtak és az esküvő egyféle
dicsőségnek is  számított. Ma a nők közül is sokkal többen mennek át ezen a
szorongásos folyamaton, mint akár 10-15 évvel ezelőtt. Talán azért, mert a
szabad döntés nagyobb felelősséget is jelent. Míg régen a korlátok
elfogadásával kellett megküzdeni, addig ma a saját döntéseink
következményeivel.

Sok mindent tudunk arról, hogy mitől jó egy kapcsolat és mitől nem, mitől
elégedett valaki és mitől nem. Hogy mi tesz tönkre egy kapcsolatot, vagy mi
gazdagít egy kapcsolatot, hiszen ennek is megvannak a maga
törvényszerűségei. Fontos, hogy mindaz, ami a tudományos kutatásokban már
megfogalmazódott, az a hétköznapi gondolkodásban is közkinccsé váljon.

*Önt kritizálták már azért is, hogy a katolikus egyház tanításaival
ellentétben viszonylag elfogadóan nyilatkozott az óvszerhasználatról.*

Amiről beszéltem, nem áll ellentétben a katolikus egyház tanításával. Az
egyház tanítása azt akarja következetesen képviselni, hogy a család,
társkapcsolat, a másik ember, a szexualitás, a testünk több, mint az
önkifejezés eszköze. Az egyház nem korlátozni akar, hanem azt hangsúlyozni,
hogy a másik embert, legyen az magzat, gyerek vagy felnőtt, személynek
tartsuk, és ne tárgyiasítsuk. Vagyis az embertársunkra ne úgy tekintsünk,
mint aki az önmegvalósításunk, élvezetünk, szükségleteink kielégítésének
eszköze. Hogy az élet adott szituációiban emellett ki hogyan dönt, az
lelkiismereti kérdés.

*Önt szokták ilyen jellegű kérdésekkel megkeresni?
*
Persze.

*És olyankor mit tanácsol?*

Nem szoktam tanácsot adni. Mert nem nekem kell a döntés után végigélni azt
az életet. Én csak segítem a velem beszélgetőt közelebb jutni saját magához.

*Önismereti csoportokat is vezet, ezen a téren mi a legnagyobb személyes
sikere?*

A siker az egészen apró dolgoktól terjed addig, hogy valaki mondjuk nem öli
meg magát, és nekem benne van a kezem a dologban. Azok közül, akik hozzám
jártak, szerencsére nem volt még olyan, aki meg is tette volna. De egy
szakember, akitől  tanultam a suicid krízisben lévők segítését, azt mondta,
minél hosszabb ideig csinálod, annál biztosabb, hogy valaki megteszi. A
legtöbben ilyenkor kilátástalannak élik meg az életüket, nem látják azt,
hogy hogyan tudnának másképpen élni. Valójában nem meghalni akarnak, hanem
úgy nem akarnak élni, ahogy eddig éltek.

*Hogy kicsit vidámabb vizekre evezzünk, a már idézett felmérés szerint a
pálferisek 87 százaléka boldognak mondja magát, ami a magyar lakossághoz
viszonyítva igen magas arány.
*
Ennek biztosan sok oka, van, de ha ehhez én is hozzájárultam, azt örömmel
veszem. De az is lehet ok, hogy olyanok hallgatnak elsősorban, akik aktív
felelős módon elkezdtek magukkal foglalkozni és magukkal törődni,
kapcsolataikat ápolni.

*Híresnek tartja magát? Mert sokan úgy tekintenek önre, mint egy sztárpapra.
*

Nem vagyok sztár. De ismert vagyok, felismernek az utcán, népszerűek a
könyveim. Tudom, hogy az ismertségnek ma nagy hangsúlyt tulajdonítunk,
emögött az a vágyunk húzódik meg, hogy figyeljenek ránk, hogy bánjanak
velünk személyként, ne tévesszenek össze mással, vegyenek emberszámba. De
ezek csak eszközök. Nekem sosem volt célom, hogy ismert legyek. Nagyon jó
érzés, felelősség és megtiszteltetés, de néha nagyon fárasztó.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20130710/6789428a/attachment.html>