[Magveto] 2008. 05. 03.

[magveto at www.communio.hu]

1Kor 15,1-8
Zs 18A
Jn 14,6-14

Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt újra a búcsúzás sorait állítja elénk az Egyház. Ha Jézus búcsúbeszéde alatt még nem is értették, nem is hitték igazán a tanítványok, hogy a búcsú nem végleges; most már tudták. Jézus Krisztus halála után föltámadt, megmagyarázhatatlan, de annál valóságosabb jelenlétével megerősítette az apostolokat, a tanítványokat és a szétszóratásba került hívőket. Az örömhír terjedt és csodák történtek: megnyílt a pogányok szíve is az élő Isten felé, és az apostolok előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy Isten szeretete mindenkit felölel; és hogy Isten útjai mennyivel magasabbak az emberekénél. Jézus hamarosan újra elmegy; elmenetele azonban egyben maradás is, hiszen Szentlelkét ígérte és adta nekünk. 

„Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Igen, Uram, hisszük, hogy velünk vagy. Hisszük, hogy egy vagy az Atyával és a Szentlélekkel. Hisszük, hogy eggyé válhatunk veled. Fülöphöz intézett szavaid ma talán mégis szólnak nekünk is: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is.” „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen.”

- Marian -