[Magveto] 2008. 01. 25.

[magveto at www.communio.hu]

ApCsel 22,3-16 Pál fordulása,
 avagy Urunk megjelenése kérlelhetetlen, véres kezû ellenségünk elõtt.

Úgy jelenik meg neki, ahogy azóta talán senki másnak, nem azért, hogy elítélje és pokolra vesse, hanem hogy a jobb és igaz útra vezesse, minket pedig megszabadítson tõle.
Azért jelenik meg neki, hogy ajándékozzon, hogy megajándékozza Sault az Õ ismeretével és mindnyájunkat Pál apostol szolgálatával. Azért jelenik meg neki, hogy jutalmazzon: Sault az õ addigi igaz lelkéért és hûséges munkálkodásáért, minket pedig az üldöztetés napjaiban tanúsított hûségünkért.

Ki ez az ellenség, akinek Jézus megjelenik? Semmiképpen sem a Sátán: az ismeri Õt, és meg is találja maga, hogy megkísértse. Nem is a kisebb gonoszlelkek közül való: azok fölismerik és félelmükben kiáltoznak, amikor meglátják. Ember ez az ellenség, mégpedig a legjavából: vallásának, hitének és lelkiismeretének õszinte, elszánt, kiválóan képzett és állhatatos követõje.

Amikor az elsõ vértanút kivégzik, a tarzusi Saul is szembeszáll a római törvénnyel, amikor a levetett ruhákat õrzi, miközben „egyetért azzal, hogy megöljék Istvánt” (ApCsel 8,1a). Elõkelõ ember, aki apjától római polgárjogot örökölt (ApCsel 22,28b), Jeruzsálemben pedig a nagytekintélyû farizeus, Gamáliel tanítványa (ApCsel 22,3) és a hatalom részese, aki „sorra járva a házakat, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat, s õrizetbe vetette õket” (ApCsel 8,3b).

Befolyásos és elkötelezett ember, aki maga megy el a fõpaphoz (teheti!), aki maga kér magának fölhatalmazást, hogy Damaszkuszban is irányítsa a zsinagógák megtisztítását, a Jézus-hívõk üldözését (ApCsel 9,1-2). Kiválóan végzi munkáját, olyan eredménnyel, hogy „az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában” (ApCsel 8,1c.) Olyan eredményesen, hogy a Gondviselõ hamarosan meg is szabadítja tõle az Egyházat.

Megszabadítja, valóban, de hogyan? Nem nyílik meg alatta a föld, hogy elevenen szálljon alá a pokolba, nem, egyátalán nem! Éppen ellenkezõleg: Jézus maga jelenik meg neki Damaszkusz kapuja elõtt, olyan kitüntetõ módon, hogy nem is találunk ahhoz fogható másik példát az azóta eltelt közel kétezer év történetében. Bizony, mintha nem is büntetéssel sújtaná, hanem egészen egyedülálló kitüntetésben részesítené õt a mi Urunk! Mintha elismerné, hogy hûséggel és lelkiismeretének igazsága szerint szolgált már addig is!

Vallásának kérlelhetetlen õre és hitének rendíthetetlen harcosa volt a tarzusi Saul, aki tévedésben élt, az Igazat üldözte és ellenségünk volt egészen a damaszkuszi jelenés napjáig. Urunk megjelent neki, és nem azért, hogy elítélje, hanem hogy az igazságra elvezesse. Az õ sorsa érje utol késõbbi, mai és mindenkori ellenségeinket! Amen