[Magveto] 2007. 09. 17.

[magveto at www.communio.hu]

„Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok…” (Lk 7, 7)

Az Evangélium újra visszatér az örökzöld témához: a hatalomhoz. A mai 
keresztények hajlamosak arra, hogy azt képzeljék: az Evangélium 
elhatárolódik mindattól, ami a világban nap mint nap végbemegy. 
Hajlamosak arra, hogy azt gondolják: az evangélium az ideális világ 
eljöttéről ír, és semmi köze a valós élethez. És épp itt van a hiba, 
mondhatjuk úgy is, hogy hatalmas hiba. Az Evangélium, Isten 
kinyilatkoztatása nem esti mese gyerekeknek, nem felületes igazságok 
gyűjteménye, amelyeket demagógok használhatnak céljaik elérésére ott és 
akkor, amikor éppen akarják.

„Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok…” (Lk 7, 7)

A százados, akinek az Emberfia épp meggyógyítja a gyerekét, hatalom 
alatt álló ember. Felettesei is vannak, beosztottjai is, parancsot kap 
és parancsot osztogat. Az Evangélium sorai szerint ő mégis emberséges 
maradt, sikerült megőriznie józan ítélőképességét és emberszeretetét. A 
hatalom ugyanis nem azért van, hogy visszaéljenek vele. A hatalom és a 
vele járó hatalomvágy a keresztény ember örökös kihívása. Nem lehet 
megszabadulni tőle. Minden korban és minden időben jelen volt és jelen 
van. Eltereli a figyelmet a kereszténység lényegéről.
Mint tudjuk, a hatalomvágy az Emberfiának sem volt ismeretlen. A sátán 
őt is többször megkísértette. Az abszolút hatalmat neki is felajánlotta. 
Ugyanezt ajánlja fel minden egyes kereszténynek: uralkodj a másikon, 
alázd meg, tipord porba a többi embert. Pápák, papok, püspökök, hívek, 
szerzetesek, politikusok, állami alkalmazottak napi kísértése ez – senki 
sem kivétel. A hatalomvágy előtt kevés kereszténynek sikerült bölcsnek 
maradnia. A történelem tele van a hatalomvágy negatív gyümölcseivel. A 
hatalom, a hatalmi visszaélések, a hatalom idealizálása és 
ideologizálása mélyen beégetődött az emberi történelem hasábjaira. Vér, 
halál és agresszió, kerékbetört emberi sorsok jelennek meg ott, ahol a 
kereszténység elvesztette lényegét és a hatalom vágya váltotta fel az 
evangéliumot. Elég, ha a keresztes háborúkra és a középkori keresztény 
hatalmi harcokra gondolunk. De ne higgyük egyetlen percig sem, hogy 
mindez csak a múlté. A hatalomvágynak ma is számos ember áldozatául 
esik. Az értékek átértékelődnek: az álkereszténység maszkja alatt számos 
esetben a hatalom konzerválása válik a legfontosabb feladattá. 
Alázatosság és ima maszkja alatt a beteges és kicsinyes hatalmi harc 
válik számos vezető és csatlósai legfontosabb céljává. A hatalomvágy 
kísértése nem az evangéliumi múlté, nem a ködös jövőé, hanem a máé, a 
jelené. Állandó jelen jellemzi a sátán és az ember ezen kedves vétkét. 
Nagyon kevesen tudtak és tudnak ellenállni. Mindazok, akiknek ez nem 
sikerül, gyakran Isten nevével, az Emberfiára hivatkozva ideologizálják 
hatalmi csörtetésüket. Bölcs mondásaik hátterében viszont csak 
hatalomvágyuk húzódik meg.

„Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok…” (Lk 7, 7)

Krisztus megadja a választ: aki az első, az legyen az utolsó, így 
szolgálja Isten alkotását, az embert és annak életterét. A kereszténység 
csak erről szólhat. Nem lehet Isten neve alatt gyilkolni és hódítani, 
rabolni és erőszakoskodni, emberi sorsokat derékba törni. A hatalomvágy, 
még akkor is, ha isteni hivatással próbáljuk tisztára mosni, destruktív 
és káros, egyáltalán nem evangéliumi értékek hordozója.
Nem lehet evangéliumi értékekről beszélni ott, ahol a kereszténységet 
csak a magánkarrier építésére használják, ott, ahol az életstílus 
egészen más értékekről árulkodik. Akinek szeme van, lásson, akinek füle 
van, halljon - olvassuk a Szentírásban. A hatalomvágy negatív gyümölcsei 
számos sebet ejtettek a kereszténységen évszázadokon keresztül. Ez a 
folyamat korunkban tovább folytatódik. Hogy kiderüljön ki a „nagyobb”, a 
„tanítványok között” pénzt pénzre, hatalmat hatalomra, befolyást 
befolyásra halmoznak. Így gyakran válik a vallás és mindaz, amit az 
Evangélium képvisel egyéni üzérkedések célpontjává. A hatalom önmagában 
nem rossz, mivel fentről származik. Célja az ember szolgálata. Nem az 
ember van a hatalomért, hanem a hatalom az emberért. A hatalom minőségét 
az dönti el, hogy tartalmát a „lét”, vagy a „birtoklás” képezi. 
(Ünnepélyes bevonulása után az Emberfia sokakat kiűz a Templomból. Ők a 
szakrális teret „latrok barlangjává” degradálták. Mindennek megvolt az 
ára: hány galambot kellett az újszülöttért feláldozni, mi volt az ára az 
isteni kiengesztelésnek, mennyit kellett fizetni azért, hogy 
eredményesen meggyógyulhasson az ember, és így tovább. A Templomban a 
profit hajszolása átvette a főszerepet – minden más csak másodlagos lett.)
A business kereszténység párhuzamosan él és fejlődik az evangéliumi 
értékekre épülő kereszténységgel. Épp úgy, mint 2000 évvel ezelőtt, 
elválaszthatatlanok egymástól.

Dr. Szakács Ferenc Sándor