[Magveto] 2007. 02. 02.

[Dozsa Istvan]

Február 2.

Urunk bemutatásának, népiesen Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ünnepe van ma. A gyertyaszentelő imában azt mondja az Egyház „Alázatosan kérünk, áldd meg és szenteld meg ezeket a gyertyákat, fogadd kegyesen hívő népedet…, hogy égő gyertyával járuljon színed elé. Add meg, hogy méltó legyen eljutni az erények útján az örök világosságra.”

A kép-nyelv, a szimbólumok nyelve, igen beszédes, lényegre tör és bennünket mélyen érint, ha keresztül vágjuk magunkat a piktogramok, információk, műanyag fröccsentések embert kiüresítő világán.

Romano Guardini, aki mélyen értette a jelképek nyelvét, csodaszép kis könyvében, az „Örökmécs”-ben így ír a gyertyáról: „Nem érzed-e, mikor előtte állsz, hogy valami egészen nemes érzés támad benned. Hiszen nézd csak, hogyan áll a maga helyén, szilárdan a magasba törve, tisztán, előkelően. Érezd meg, hogy minden azt mondja benne: ,Készen állok!’ Semmi sem fut el belőle, semmi sem bújuk ki, minden tiszta készenlét. És feltartóztathatatlanul felemészti magát hivatása teljesítésében, miközben fénnyé és hővé alakul… Tedd meg saját lelked kifejezőjének! Amikor a gyertyára nézel, kelts fel magadban minden nemes tettre készséget és mondd, ’Itt vagyok Uram!’ Akkor majd úgy érzed, hogy a karcsú, tiszta gyertya a te lelki világodat fejezi ki. S légy rajta, hogy minden tettrekészséged igazi hűséggé erősödjön. Akkor majd megérzed: Uram, a gyertya szimbólumában én állok előtted!” (38-39.o.)

Bizonyára nem kell magyarázni, miért könyörgő nap a mai a szerzetesi hivatásokért.

Brückner Ákos Előd O.Cist.