[Magveto] 2007. 08. 02.

[magveto at www.communio.hu]

Augusztus 2.

Mózes 2. könyvéből olvassuk ma a szent sátor építésének történetét. Vagy 
átfutjuk, mint régmúlt eseményt, vagy sokkal helyesebben benne látjuk 
mindazt a feladatot, nyűgöt, amit a ránk bízott templomokkal 
kapcsolatban átélünk és megszenvedünk. Templomot építeni sem könnyű, de 
karbantartani nem kevésbé zaklató. Most a tetőt lopták le vörösrézért a 
kisstílű bűnözők, máskor a csatorna dugul el, vagy a világítási hálózat 
zárlatos. Mégis áldásos, ha a ma idézett szöveg első bekezdése végét 
megszívleljük, hogy Mózes azért fáradozott, hogy „így teljesítse az Úr 
parancsát”

Megbolydult világunkban jó arra gondolni, amit egy megboldogult 
lelkipásztor társam így tanúsított: ebben a templomban, ebben a 
plébánia-épületben egyetlen vasárnapi munkanap sincs benne, szombati 
egyházközségi közmunkánkat úgy megáldotta az Úr, hogy még az eső is 
mindig jókor jött.

A második bekezdés a Szent Sátort takaró felhő képében lenyűgözően 
fejezi ki Isten szentségét, hatalmas jelenlétét. Ha a két bekezdést 
egymásra vonatkoztatjuk, a gondot okozó munka istentiszteletté válhat. 
Jó időnként elidőznünk, megpihennünk a szent felhő alatt, pl. úgy, ahogy 
a német papoktól hallottam: ők azért alkalmaznak valódi olajmécsest, 
mert azt időnként gondozni kell – nem olyan automatikus, mint az 
elektromos izzó –, így oda kényszerülnek, hogy szívük vágya szerint egy 
kicsit elidőzhessenek az Úr szentségi közelségében. Lehet, hogy a ránk 
bízott templomban csak lopva, szokatlan időpontokat találva tudunk 
otthonra lelni, vagy az is lehet, hogy valamelyik szomszéd templomban 
éljük át igazán a válaszos zsoltár szavát, igazságát: „Mily kedves a Te 
hajlékod, seregek Ura, Istene!”

Brückner Ákos Előd O.Cist.