[Magveto] 2005. 02. 02.

[Dozsa Istvan]

2005. február 2. 

„A szertartások elhanyagolása a fő oka a modernség pusztító hatásának a nyugati európai kereszténységen belül” – mondja ki a vádat ijesztő tömörséggel M.S. Northcotter. A nagy misztikusokat pontosan a szimbólumok fémjelzik, míg a lélek világát nem lehet a megszokott, hétköznapi eszközökkel kifejezni… A leglátványosabb válság alighanem a liturgiát, a szent cselekményeket sújtotta. Valaki azt fejtegette nem régen, hogy egyes világhírű énekesek, un. Pop-csillagok, szinte elképesztő sikerének titkát esetleg abban kellene keresnünk, hogy egy-egy ilyen koncert tulajdonképpen egy nagy „liturgia”: titokzatos mozdulatokkal, tömjénfüsttel, zenével, tánccal, stb’ – írja Szentmártoni Mihály: Istenkeresésünk útja c. könyvében (102. old.) Mindjárt ezután megállapítja „a New Age túlhaladt a zenitjén, hanyatlóban van. De az ember kitörölhetetlen honvágya Isten után a „nyugtalan szív” marad.”

Bárcsak szívünk nyugtalanságát mélyen áthatná és feloldaná a mai nap szimbólumának szolgálata, az a tény, hogy Urunk bemutatását a magyar nép csodaszép szimbólum-érzékkel Gyertyaszentelő Boldogasszonynak mondja: „Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, kiválasztott nemzetednek dicsőség.” A kezdőének ezen üzenete az evangélium előtti Alleluja versben is megismétlődik. A karácsonyi liturgiában annyiszor felcsillanó fényre, világosságra utalás mutatja, hogy Krisztus valóban a világ Világossága. Mutatja, hogy visszafénylik bennünk: Jézus valóban a Világ Világossága.  Adja meg nekünk az Úr, hogy amikor ma gyertyát szentelünk, a szentelt gyertya fénye lobog a szemünkben, vagy amikor a szerzetesek itthon vagy Rómában életüknek Istennek szentelését szimbolizálják a gyertya odaadásával, akkor bennünk és általunk szülessék újjá az Egyház egyik szimbólumának fénye és melege.

Budapest, 2005. január 29.

Brückner Ákos Előd O.Cist.