[Magveto] 2005. 12. 03.

[Dozsa Istvan]

Iz 30,18-21.23-26
Zs 146
Mt 9,35 - 10,1.6-8


Ha fölnézünk a csillagos égre, elcsodálkozunk, hogy mekkora elképzelhetetlen nagyságú szupernovák, csillagok, csillagködök, galaxisok tűnnek parányi fényeknek, hogy mekkora fényévmilliónyi távolságok tűnnek hirtelen átugorhatónak és szinte karnyújtásnyira közelinek, micsoda fölfoghatatlan forróság válik érzékelhetetlenné számunkra az éjszaka hűvösében. Megborzongunk, ha arra gondolunk: mi is ilyen hatalmas jelentőségű csillagok és csillagrendszerek vagyunk, megszámlálhatatlan gazdagsággal, bolygókkal és azok változatos kincseivel, fölfoghatatlan méretekkel… de messziről milyen kétségbeejtően semmivé tűnünk: és pusztán egy pislákoló csillagfény vagyunk a megszámlálhatatlan mennyiségű többi csillag apró pontja és villódzása közepette a fekete éjszakai égen. Hová tűnik fontosságunk, hová tűnik értékünk, hová tűnik mindaz, amiért küzdünk, amit szeretünk, hová tűnünk? És akkor a zsoltáros így szól Istenről: „A csillagoknak sokaságát megszámlálja, és nevén szólítja valamennyit.”

Ez a minket nevünkön szólító szeretet eljött közénk: „Elközelgett a mennyek országa!”

- Marian -