[Magveto] 2004. 09. 18.

[Dozsa Istvan]

1Kor 15,35-37.42-49
Zs 55
Lk 8,4-15

Napjaink hol elsötétülnek, hol kivilágosodnak. Kedélyállapotunk is gyorsan változik a körülmények hatására: a nehézségekben könnyen meginog a lábunk, a jobb időkben könnyen azt gondoljuk, hogy ez már örökké így marad. 

Egyre többen kerülünk nehéz anyagi helyzetbe, a fizetendő díjakat keményen behajtják rajtunk, de a mi járandóságaink el-elmaradnak. Akivel így bánnak - akár csak magáért kell felelősséget vállalnia, akár családjáért vagy másokért - joggal érezheti úgy magát, mint Dávid a fogságban: „Könyörülj rajtam, Isten, mert taposnak rajtam az emberek, egész nap hadakozva legyűrnek (…) Egész nap felforgatják dolgaimat, vesztemre tör minden gondolatuk.”

„Kiment a magvető magot vetni.” A mag a földbe hullott. „A mag Isten igéje.” A mag belénk hullott. Átjárja mélységeinket, sötétségünket, félelmeinket, kiszolgáltatottságunkat – és növekedni kezd. Kifejlődik-e bennünk a bizalom palántájává, mint Dávidban? „Bármikor fog is el a félelem, én tebenned remélek. Istenben, akinek dicsőítem szavát, az Istenben remélek, nem félek, ember mit árthatna nekem?”

- Marian -