[Magveto] 2003. 05. 09.

[Dozsa Istvan]

2003. május 9.

Jn 6, 52-59

Vallomás

	
	Amikor Jézus azzal a bizonyos gazdag ifjúval beszélgetett, akit megkedvelt és követésére buzdította (Mk 10, 17-22), felmerült a tanítványokban a kérdés Péter tolmácsolásában: "Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?" (Mt 19, 27) "Mit hagytál el Péter? Halászbárkát és a hálót." (Szent Ágoston) S megkapta helyette Őt, Aki az egész világot teremtette. 
	A kereszténység lényege nem abban van, hogy mit hagytunk el, nem a lemondás, nem az aszkézis, nem a törvények megtartása, nem az előírások pontos végzése, nem a hűség vallási gyakorlatainkhoz a központ. Ezt legfeljebb csak a jutalom reményében lehet végezni több-kevesebb sikerrel. A lényeg éppen abban van, hogy Őt magát nyerhetjük el. Barátunk lesz, Aki a Világot teremtette és megváltotta. 
	Nagyon jó ezt tudni és jó erről beszélni. Öröm megtanulni, hogy a böjt és a lemondás azért fontos, mert Isten közelébe férkőzhetünk, az Ő kegyelméből. Hitem megélése, imádságom beszélgetés Vele, a legfőbb Hatalmassággal, felfoghatatlan kapcsolat. Boldog vagyok, hogy papként erről beszélhetek a szószékről és személyesen, gyóntatószékben és tanítva, az élet fordulóin, házasságok elején, új élet kezdetén, s mikor valaki átköltözik élete végén Isten egyik tenyeréből másik tenyerébe. Örülök, hogy pap lehetek, s boldog vagyok. Azt érzem, meghívására válaszolva olyan kincset adott, amit felfogni nem tudok: Önmagát. S megszégyenít, mert akárhányszor megtapasztalom, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra, sőt meg is bántom, mert csak önmagammal bíbelődtem, Ő ismét odajön, és csak ennyit kérdez: "Szeretsz-e engem?" (Jn 21, 17), mint Pétertől, aki annak idején azzal volt elfoglalva, hogy mi lesz a jutalma. Most már értette, egyre jobban felfogta, milyen az a jutalom, amiről a Mester beszélt, s ezért csak ennyit tud(unk) mondani: "Uram, te mindent tudsz, tudod, hogy szeretlek!"  
	Úgy szeretném megértetni sok fiatallal, akik megérezték Isten hívását, hogy nem kell félni, Isten soha nem szűkmarkú ígéreteiben! Jó lenne elmondani, mindenféle híresztelés ellenére, hogy jó papnak, Isten szolgájának lenni!
	S az élet kenyere! Megragadni a Teremtőt magát, egészen közel lenni hozzá. Micsoda ajándék. Szeretném azt is megértetni, hogy mennyire nagy öröm az, hogy ilyen közel lehetünk Istenhez. Jézuson megbotránkoztak, mert nem értették, miről is beszél. Pedig ennél semmi sincs közelebb a valósághoz.

Botond testvér pálos szerzetes