[Magveto] 2003. 03. 12.

[Dozsa Istvan]

2003. március 12.

Nagyböjt I. hete, szerda
Lk 11, 29-32

Életünk tele van bizonytalansággal. Szüntelenül azt érezzük, hogy kicsik és tehetetlenek vagyunk a világgal szemben. Emberileg nézve szinte természetes, hogy keressük a bizonyítékokat arra, hogy van értelme életünknek, van értelme küszködésünknek, hogy biztosan eljutunk oda, ahová vágyunk; arra, hogy nem csapnak be minket. 
Volt egy tanárom, aki azt mondta (régi mondás): "Aki egyszer megégette a száját, az még az aludttejet is fújja." Mi, emberek pedig már nagyon sokszor megégettük a szánkat, sokszor becsaptak, felültettek a lóra és ezért már nem hiszünk senkinek és semminek. Természetes, hogy jelet kérnek Jézustól kortársai. Csakhogy!
Ez a jel, sokszoros példányban, már rég megadatott. Hiszen Jézus még az apostoloknak is mondja: "Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek!"
Jézusnál a tettek beszélnek. Életének odaadása (három nap a hal/föld gyomrában), tanításának tökéletessége és ereje bizonyítja, hogy Ő az életünk értelme, Ő küszködésünk jóra fordítója, Ő az igazság megvalósítója.
Mi észrevesszük a mai idők jeleit? Elég nekünk Jónásnak vagy dél királynőjének jele?