[Magveto] 2003. 04. 17.

[Dozsa Istvan]

2003. április 17.
Ez 12,1-8,11-14,
1Kor 11,23-26,
Jn 13,1-15

"Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." (Jn 13,5)
Nagycsütörtök olvasmányai nagyon tanulságosak számunkra. Az evangéliumban Krisztus még egyszer példát ad tanítványainak. Mintha attól félne a megtestesült Isten, hogy távozása után apostolai hamar elfelejtik a tőle tanultakat és besüllyednek a nagyzolás és a hatalomvágy örvényébe. Újra példát ad tehát nekik. "Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." (Jn 13,5)
Az Emberfiának nem voltak alaptalanok a félelmei. Ha ez a szimbolikus cselekedett dönti el azt, hogy ki keresztény és ki nem, akkor az elmúlt századok során a keresztények száma nagyon megcsappan. Aki nagy, az legyen kicsi, aki okosabb, az segítsen a többieken. Fejetetejére állított logika. Az utolsó vacsorán jelenlevők tanúi egy nem mindennapi eseménynek. A hatalom és a nagyság teljesen átstrukturálódik a szemük előtt. Nem a kapzsiságban, mások kihasználásában és leértékelésében van a nagy ember ereje, hanem ellenkezőleg: mások szolgálatában. A lábmosás szertartása kiüti a keresztény kezéből a kardot: szent háború, mások megalázása és letiprása, hatalmi csattogtatások végérvényesen törlődnek a kereszténység szótárából. Inkább: kellene törlődjenek. De nem így történt. A szent háborúk, Isten nevében elkövetett atrocitások, mások megalázása és kifosztása mind a mai napig a "keresztény" uralkodók jellemzői. Elég, ha a múlt hetek őrült történéseire gondolunk. Modern világunkban nagycsütörtök agóniáját éli át a szemünk előtt. Újra és újra. Az Emberfia utolsó vacsorája utópiává degradálódik. Gyakorlatilag nagycsütörtök lábmosása csak elszigetelődve, itt-ott "él" a történelemben. Semmiképpen nem él az önmagukat "keresztényeknek" nevezők rendszereiben.
"Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." (Jn 13,5)
A lábmosás szertartása a történelem hasábjain kell realizálódjon. Újra és újra. Nem elég felidézni, hanem megvalósítani kell. Újra és újra. Ellenkező esetben csak olyanok vagyunk, mint a farizeusok, kik hatalmas terhet tesznek mások hátára, de egy ujjukat sem mozdítják, hogy könnyítsenek ezen a terhen.

Szakács Ferenc Sándor