[Magveto] 2002. 05. 29.

[Dozsa Istvan]

2002. május 29. 
(1Pét 1,18-25;) Mk 10,32-45 

Az evangélumi részlethez nagyon hasonlót olvashatunk a Mt 20,20-23-ban is. A különbség az, hogy ott a Zebedeus-fiak anyja kérleli Jézust. Lukács nem hozza ezt a jelenetet, csak az utána következő részt az alázatosságról. A kihagyás oka valószínűleg ugyanaz, mint ami miatt Máté az anya szájába adja a "protekciókérést" - ez a földies gondolkodás nem vet jó fényt Jakabra és Jánosra. Máténál és Márknál is azt követően zajlik a jelenet, hogy Jézus harmadszor is megjövendöli szenvedését. A két apostol elengedi ezt a füle mellett, érzéketlenül csak a saját érdekeivel törődik. De a többi sem különb náluk, megneheztel a két törtetőre. 
Jézus áll késedelmes szívű övéi között, és fájdalmában elölről kezdi küldetését magyarázni. Szükség van erre, mert az apostolok Messiás-képe láthatóan nem egyezik Isten gondolataival. 
Az apostolok feladata Jézus szerint a szolgálat. Erről nem elméleti előadásokat tartott nekik, hanem saját példájával eléjük élte, mit is jelent ez. Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája - ez a gondolat ragadta meg annak idején Assisi Szt. Ferencet, akinek a követőit a mai napig "kisebb testvérek"-nek nevezik. Legfőbb elöljárójukat, a miniszter generálist is állandóan figyelmezteti maga a hivatali cím is az alázatra. 
Ó, mi mai apostolok! Vajon 
- min jár az eszünk, amikor egy szenvedővel találkozunk? Tudunk-e együtt érezni? 
- törtetünk-e a jobb helyekért? 
- vagyunk-e különbek a törtetőknél, ha neheztelés van a szívünkben? 
- megvan-e bennünk a szolgálat szelleme? 

Bangó M. Klára nővér