[Magveto] 2002. 06. 09.

[Dozsa Istvan]

2002. június 9.

Jézus meghívja Mátét (Mt 9, 9-13)
Ezzel kapcsolatban a következő jutott eszembe:


	"Hogy hívnak?" - hangzik a megszokott kérdés és ilyenkor oda sem figyelve válaszolunk. Nevünk jelent valamit, többet néhány betű rendezett összeillesztésénél. A bemutatkozás mögött ott van egyfajta önátadás, önmeghatározás. Kimondatlanul és tudatlanul megfogalmazódik bennem, hol a helyem és ki is vagyok valójában. Természetesen ez akkor válik egyre tudatosabbá, ha már elgondolkodtam azon, ki tartozik hozzám, kik voltak eleim, kik a barátaim.
	De ennél még megrendítőbb, amikor évtizedekkel ezelőtt nem látott tanárommal találkozok és nevemen szólít. Emlékszik rám? Megfoghatatlan élmény, öröm ez. Nyilván ebben ott rejlik a tapasztalat, mely a másik emberben évek alatt lerakódott. Nem csak a szavakra emlékezik, hanem eseményekre, közös élményekre. Nevem mögött felcsillannak a régi emlékek, osztálytársaim, osztályom, az együtt töltött órák, melyek esetlegesen történelmi erejű eseményt is magukban hordoznak. 
	Nevünk meghatározó egy életen keresztül, és akkor tudunk a jövőbe tekintetni, ha tisztában vagyunk azzal; mit jelent számunkra a múlt, honnan indultunk, milyen élmények határozták meg gondolkodásunkat. Megszólítottságom azonban még ennél is többet jelent. Egyediségem, megismételhetetlenségem fejeződik ki ebben. Nevemen keresztül azt is tudom, hogy Isten számomra külön feladatot rendelt, senki más számára el nem végezhető feladatot. Ezt mindig tudnom kell, leginkább akkor, mikor nehéz az élet, mikor csalódások érnek. Ekkor szívem mélyén megszólal a hang: "Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg." (Iz 43, 1-2) Nevemen szólított a teremtésben és a megváltásban. Egy folyamat részese vagyok, de ugyanakkor meg nem ismételhető istenképmás. S hogy ismerjem az egyént, önmagamat, ismernem kell a folyamatot, melynek részese vagyok. Ha ember vagyok és az is akarok maradni, akkor nem csak a jelen pillanatot kell látnom, mert az önmagában csalóka és könnyen manipulálható. A jelent mindig a múltra tekintve kell néznem és csak így tudok a jövőbe tekintetni. Így leszek szabad és képes dönteni saját felelősséggel és több kevesebb önállósággal. Aki nem ismeri múltját, aki nem látja a folyamatot, amiben él, az csak mások által irányított bábú lesz, s neve egyre inkább csak számozás a többi bábú között.
	De nem akarok bábú lenni!

Botond testvér