[Magveto] 2002. 08. 04.

[Babos Tamás]

2002. augusztus 4.

2000 éve visszhangzik Jézus szava: "Ti adjatok nekik enni!" Bizonyára 
furcsán nézhettek vissza rá az apostolok. Mi? De miből?
A ma embere is éhezik, a környezetünkben élők is. Valójában nem is 
kenyérre, bár néha azt is kérnek a plébániára becsengetők, de ahogy egy 
másik helyen mondja is az Üdvözítő, ne veszendő eledelért 
fáradozzatok... A világban élő emberek életéből hiányzik az igazi 
emberség, éhesek rá, bár nem tudják mire, mert a nagy rohanásban, 
küzdelemben, megélhetési harcban, már arra sem érnek rá, hogy végül is 
mi hiányzik nekem. Nincs aki őszintén érdeklődne dolgaik felől, bár 
sokszor mondjuk, halljuk, hogy vagy? de ez általában megmarad az 
udvariasság síkján és legtöbbször a válasz is. Szülők, akik nem tudnak 
semmi konkrétumot, mit csinált egész nap a gyermekük... s, ha éppen nagy 
a baj, kétségbeesve néznek szembe a tényekkel. Idős emberek, akik már el 
sem kezdik a panaszkodást, mert "tudod, mama, sietnem kell", hónapok óta 
a válasz...
"Ti adjatok nekik enni!" abból amit tőlem kaptatok... És talán épp itt 
van a gond. Erre sem marad időm már hónapok óta, az Úrral való 
kapcsolatom is csak a kötelességteljesítés szintjén vegetál. De talán 
akad még valahol öt kenyér és két hal... és Jézus is itt van. Elfogadja, 
föltekint, megáldja, visszaadja hogy továbbadjuk. Abból a kevésből, ami 
nekünk volt, másnak is jut, csak mernénk kezdeni vele valamit. Néhány 
perc, egy kis odafigyelés, egy-egy fohász, nagyobb türelem és bátorság, 
hiszen az evangélium úgy zárul, hogy jóllaktak és még 12 kosár maradékot 
szedtek össze. Ki merte volna gondolni, ott a pusztában, hogy ilyen 
egyszerű az egész? Illetve Valaki gondolja, tudja ma is, csak észre 
kellene vennünk, hogy itt is, most is köztünk áll.