[Magveto] 2001. 10. 26.

[Dozsa Istvan]

Róm 7, 18-25a
Lk 12, 54-59

"Készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is nem vagyok képes." (Róm 7, 18b)
"Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?" (Lk 12, 56)

Az "idők jeleit" gyakran emlegetjük ugyan, de ritkán gondolkodunk el rajta komolyan. Természetesnek vesszük azt, hogy Jézus kortársai nem értettek ugyan az idők jeleit, de mi ez alól kivételek vagyunk. Mi értjük és felfogjuk ezeket a bizonyos "jeleket"...
Kérdés az, hogy mennyire különbözünk ebben Krisztus kortársainál. Talán sokban nem. Meg vagyunk győződve az "igazságban", abban, hogy birtokoljuk azt, amit senki sem tud birtokolni. És ebben az álvallásos biztonságérzetben elveszítjük a lelkesedést, a kereső ember lelkesedését. 2000 éves kereszténység után az "idő" ismeretlenné válik számunkra. Krisztus szavai ma érvényesebbek, mint bármikor. Az idők jeleit kevesen ismerik fel közülünk.
Keresztény kultúránk nagyon érdekes. Isten nevében már a háborúkat is képes motiválni. A elmúlt két század alatt a természettudomány az ember imaginációjának középpontjába az ember animális származásának elméletével az állatot helyezte, és ezzel természetesen nem idézhetett mást, mint amit ténylegesen idézett: az emberiség a története folyamán eddig nem tapasztalt formában elállatiasodott. Az ember imaginációjába az állat ősképe került, tehát tömegesen nem tesz egyebet, mit ösztöneinek korlátlan kiélésére keres mentséget. Krisztus imaginációjában - ezzel ellentétben - Isten országa állt. Számára az ember éppen ezért nem "mikrokozmosz", hanem "mikrotheosz" (istenemberség) volt. Az idők jeleire semmi sem jobb példa, mint az ember "imaginációja". Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul (Hamvas Béla). Az "idők jelei" összefüggnek az emberben élő képpel. Ezt a képet teremtheti a kinyilatkoztatás, mély humanizmus; de teremtheti ideológia, becsvágy, hatalomvágy, nárcizmus, beteges világnézet. Imagináció szüli a totalitárius rendszereket, de imagináció szüli a kereszténységet is. A jelenkor "jelei" nem a kinyilatkoztatás emberbe beágyazott képét hirdetik. A jelek körülöttünk vannak, de beképzelt "igazságbirtoklásunk" megakadályozza azt, hogy észrevegyük őket. Helyzetünk párhuzamba állítható Krisztus kortársainak helyzetével, imaginációnk pedig Krisztus kortársainak imaginációjával. A bennünk élő kép formálja a körülöttünk lévő társadalmat, az "idők jelei" pedig a társadalomban leolvashatók.
Pál apostol már megértette azt, hogy az "evilági" ember számára a kinyilatkoztatás botrány és bolondság. A kinyilatkoztatás, mivel isteni eredetű, zavaró tényező az emberi világban. Pedig ez az a tényező, amely az idők jeleit olvashatóvá teszi.
"Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?" (Lk 12, 56)

Szakács Ferenc Sándor