[Magveto] 2001. 10. 04.

[Dozsa Istvan]

Október 4.
Lk 10,1-12  

 A mai evangéliumi szakasz, mintha csak azt sugallná: Vigyázz! Jól gondold meg a dolgot, ne sietesd el a döntést, ha tényleg Jézust akarod követni. Jézust követni, a legnagyobb dolog az ember éltében, úgy érezzük, hogy azt követjük, aki valóban az Isten Fia, aki életet ad a világnak, értelmet az ember életének. Soha, senki nem jött még olyan bizonyossággal és olyan nagy szeretettel, mint ő. Erről tanúskodnak az evangéliumok elbeszélései, vagy akár csak a Zakeus lelke mélyén egyre erősebben jelentkező vágy érzése, hogy csak őt láthassa... A ráismerés, az azonosulás Urunkkal, a vágy, az elindító láncszem az ember megtérésében. 
 De Jézus, mintha egy kissé visszatartana: "Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben senkit se köszöntsetek" Jól meggondoltad? 
 Előfordulhat, hogy félreértjük a feltételeket, azt hisszük, hogy eddigi munkánkat, családunkat, vágyainkat, társadalmi pozíciónkat, környezetünket meg kell tagadnunk. Pedig ne erről van szó. Saját akaratunkról kell lemondanunk, hogy Jézus akarata irányíthassa életünket, saját életelveinket kell föladnunk, hogy a jézusi küldetés járhassa át életünket, vágyainkat, családunkat, mindennapi munkánkat, környezetünket. 
 Aki valóban Jézust akarja követni, az ő útját kell választania. Jézus Keresztjét megértjük, csodáljuk, imáinkban, énekeinkben dicsérjük. A saját testi-lelki megpróbáltatásainkkal, keresztjeinkkel azonban nem tudunk mit kezdeni, tanácstalanokká válunk velük szemben. Milyen könnyen megfogalmazódik bennünk: Uram, én nem ilyen családot akartam; Istenem, én nem tudok ilyen munkatársakkal dolgozni; én nem ilyen országra, társadalomra vágyom, pedig a mi Urunk éppen arra hív, hogy itt és most keressem és találjam meg a boldogságot; hogy ne a környezetemet, hanem először magamat akarjam megváltoztatni, mert csak így lehet számban igaz a krisztusi küldetés szava: Közel van hozzátok, (hozzám) az Isten országa!