[Magveto] 2001. 11. 19.

[Babos Tamás]

Péld. 31, 10-13. 19-20. 30-31
Lk. 6, 27-38

"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek bánjanak" (Lk 6,
31)

A Szentírás mai részletei a bölcsességet hirdetik. Bölcs ember az, aki
fékezi indulatait, átértékeli értékrendszerét. A lukácsi idézet által leírt
keresztény inkább őrültnek mintsem "reálisnak" mutatkozik. Mert ahhoz, hogy
valaki ellenségét szeresse, haragosaival jót tegyen, áldást mondjon
rágalmazóira, adjon mindenkinek, aki kér tőle, bizonyos fokig "őrültnek"
kell legyen. Mindez kétezer év kereszténység után sem változott sokat.
Manapság reálisnak hívják a ravasz és elvetemült embereket, amelyben egyesül
az angyal tudása az ördög tapasztalatával. Minden gondolat mögött hátsó
gondolat van, a hite pedig tele van rosszhiszeműséggel. Senkiben nem bízik,
minden szóban kételkedik. Amikor feltelt hátsó gondolattal,
bizalmatlansággal, kétkedéssel (mert mindenkiről feltételezi, hogy hazug,
tolvaj, hiú és szívtelen) akkor azt hiszi, hogy a világot teljesen
megismerte (Hamvas Béla). Az a közmeggyőződés uralkodik el, hogy a kapzsi
szerez vagyont, és a komisz kap tekintélyt.
Az "őrült" ember logikája viszont sokkal "reálisabb", mint a "reális"
emberé. A reális ember ugyanis teljesen elveszti illúzióit, nincs számára
semmi, ami "nemes" és "becsületes". A "reális" emberek világa állandó
marakodás hatalomért, vagyonért és élvezetekért. Őt az élet "megtanította";
ő az, aki az élet iskoláját kijárta. Az ilyen ember megtanulja, ami
közönséges, aljas és alattomos. Életszemlélete leredukálódik, létezésében
leszűkül és elhatalmasodik rajta a félelem. Annyira "reális" lesz, hogy már
nem hisz el semmit.
Az evangélium felszabadítja az embert "realizmusa" alól. A "szabadság"
lelkét hirdeti. Ha Isten "reális" lett volna, akkor csak gyárat, bankot,
tudományt és hivatalt teremtett volna. De hála Istennek Isten nem "reális".
Az Isten által felszabadított ember szereti ellenségét, jót tesz
haragosaival, áldást mond az átkozóira; ha valaki elveszi köntösét, odaadja
a ruháját is. Nem mondani ítéletet senki felett, nem elítélni senkit - a
megváltott ember érthetetlen logikája (Lk 6, 37). C. G. Jung analitikus
pszichológiájában ezt úgy fogalmazza meg, hogy "semmi sem idegen számomra,
ami emberi".
Aki őszinte önmagához, itt lehajtja a fejét és elgondolkodik
"kereszténységén".

"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek bánjanak" (Lk 6,
31)

A Lk 6, 27-38 érdekes válasz út elé állíja az olvasót. A megváltott embernek
nincs tapasztalata, hanem kedélye, nem az élvezet fontos, hanem az öröm, nem
a hatalom, hanem az igazság, nem a vagyon, hanem a szépség, nem az
ál-alázat, hanem az irgalom. Pszichikus energiák szabadulnak fel a
kicsinyesség feladásából, hisz nem kötődik lényegtelen dolgokhoz,
elméletekhez (ideológiákhoz) és halott szabályrendszerekhez. A kimondott
szót önmagára is kötelezőnek tartja; amit másokra érvényesnek tart, abba
önmagát is belefoglalja. Ezért mértéktelenül humanista és nem süljed be az
egoizmus kilátástalan örvényébe.

Szakács Ferenc Sándor