[Magveto] 2001. 03. 09.

[Dozsa Istvan]

Március 9.

Velünk együtt szenvedő, hatalmas Isten

Mindig kapok valamit az emberektől. Gazdaggá tesznek. Egy mosoly, kézszorítás, egy történet, 
vagy éppen olyan levél, ami velejéig megérint. Ez történt egyszer, valamikor húsvért előtt, 
nagyböjtben, 1999-ben.
Szeretném megosztani ennek a levélnek egyes részleteit. Az alapgondolatot Sillye Jenő 
keresztútja adta, annak együttimádkozása. 
"Gyötrelmeinket megízlelted... Ha már tudom, hogy hatalmasabb az Élő Isten, mindennél 
hatalmasabb, de legfőképpen az én sanyarú apró gyötrelmeimnél, akkor talán könnyebb így 
nézni mindent. Hatalmasabb a szenvedésnél. A saját szenvedésénél is hatalmasabb. Hatalmasabb 
a halálnál. A legmegalázóbb és leggyötrelmesebb halálnál is. Hatalmasabb az élő Isten. 
Gyötrelmeinket megízlelted. Erről szeretek megfeledkezni. Úgy értem, tisztelem a 
szenvedésedet, tudom, hogy én képtelen lennék rá, nem tartanék ki. Szeretlek is érte, hogy az én 
hitvány kis hervadozó lelkemért ilyen nagy áldozatot hoztál. Félek is Tőled egy kicsit emiatt. De 
amikor gyötrődöm, valahogy csak nagy sokára jut eszembe, hogy velem gyötrődsz. Hogy 
nemcsak bűneinkért mentél a keresztfára, hanem a gyötrelmeinkért is. A testi, a lelki és a 
szellemi gyötrelmeinkért...
Gyötrelmeinket megízlelted, fenékig ittad a kelyhet, egy csöppje sem maradt... Én szomjazom. 
Azután a kehely után. Amikor ennyire szomjas vagyok, mindent megígérek Neked, hogy 
bárhová utánad megyek, mindent megteszek, amit csak akarsz, amit csak kérsz tőlem, csak adj 
innom abból a kehelyből. És amikor adsz, de nem úgy, ahogy én képzeltem, akkor mindjárt 
kiabálok és visítok és toporzékolok, hogy már megint mit tettél. Már megint megaláztál.
...Fájdalmak embere Ő... Én is az vagyok. A magam apró fájdalmaié. Nem mondhatnám, hogy 
tetszik. Mondhatni, egyáltalán nem tetszik. Jobban tetszene, ha béke lenne bennem, ha 
átragyogna rajtam a fényed, az tetszene, ha lazán jó tudnék lenni, egyenesen példakép, amit azért 
persze Te formáltál olyanná, amilyen lett. Hiúság, büszkeség, gőg! Fáj a lelkem, ég, sajog. Te 
alázatban szenvedtél, én gőgömben. Fájdalmak embere ő, kínjainkat viselő, megtört és 
megalázott, saját vérében ázott keserves áldozat. És mégis Ő a győzelem... A Győzelem. Mert 
hatalmasabb az Élő Isten. A hatalmas és végtelen Isten alázatával győzte le az emberi gőgöt. Ki 
érti ezt? Bizony jó nekem, hogy megaláztál, Uram. Győzöl felettem, értem győztél. Mert mégis 
te vagy a Győzelem, a tiszta áldozat, az örökös virradat, Megváltó Istenünk!
...Szeretek a szemedbe nézni. Amikor tiszta vagyok. De van amikor lesütöm a szemem, és 
keresek egy jókora fügefalevelet. Te mezítelenül állsz, én pedig fügefalevelekbe burkolózva. Az 
a baj, hogy hamar elhervadnak, és akkor én is ott állok Előtted, akár akarom, akár nem, 
mezítelenül. Jó nekem, hogy megaláztál. Különben nem találnék Rád ebben a sűrű 
ősnövényzetben. Elveszteném az utat, magamba gabalyodnék teljesen. Nem lehetne, hogy 
inkább Beléd gabalyodjak? Tetszik nekem az a kehely. Mégis kiinnám, csak segíts nekem. 
Hiszen hatalmasabb az Élő Isten. Mindennél hatalmasabb. Ez a Húsvét titka."

Bátor Botond