[Magveto] 2001. 06. 17.

[Dozsa Istvan]

2001. június 17.
Ter 14, 18-20
1 Kor 11, 23-26
Lk 9, 11b-17

"Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő volt ugyanis a magasságbeli Isten papja." (Ter 14, 18)
"...Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret... fogta a kelyhet..." (vö. 1 Kor 23-25)
"... vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta és tanítványainak adta, hogy osszák szét a népnek..."  (Lk 9, 16)

A vasárnapi olvasmányok egy logikai egységet állítanak fel az Ószövetség és az Újszövetség között. Melkizedek, Isten papja, az újszövetségi papság prototípusa. Nem ismerjük életkörülményeit, nem tudunk jóformán semmit róla. Cselekedete szimbolikus: kenyeret és bort hoz. Kenyér és bor: a természet termése és az emberi munka gyümölcse. Isten nem különül el az emberi történelemtől, hanem - az ember által - egészen jól kigondolt szimbolika alapján beleépül az ember mindennapi életébe. A vallásos ember számára a természet sohasem pusztán csak "természetes", hanem vallásos jelentőséggel telített (Mircea Eliade). Az egész kozmosz isteni alkotás, hisz a világ Isten kezéből keletkezett, tehát mindenkorra meg van szentelve. A világ létezik és szerkezete van; nem káosz, hanem kozmosz és Isten műve. A természetfölötti összekapcsolódik a "természettel", a szimbolika ezt világosan kifejezi. A bor és a kenyér valami olyasmit fejez ki, amely túlhalad rajta; a borban és kenyérben megnyilvánuló szakralitás a "bor" és "kenyér" valódi lényege.
A földi táplálék túlmutat önmagán és Isten - ember közötti "szövetséget" szimbolizálja. A "kenyér és a bor", a "kenyér és a hal" nem más, mint Isten jelenléte az emberi immanenciában. Szimbólumok nélkül az embernek nem képes a természetfölöttiről nyilatkozni.
A szimbólumokat gyakran félreértik az emberek. Így történek ez a két hal és az öt kenyér esetében. A tömeg örvend, mert jóllakhat. A szimbólum értéke elhomályosul, a pragmatikus felfogás legyőzi a transzcendencia utáni vágyat. Maga Jézus jegyzi meg később: "azért követtek, mert etettek és jóllaktatok".
A szimbólum túllép az emberi kicsinyességen és a vallásosságnak az igazi értékét képviseli. Ezért is egyre halottabb az a vallás, amely elveszti érzékenységét a szimbólumok iránt.
A kenyér és a bor a föld termése és az emberi munka gyümölcse, a transzcendencia jelenléte az emberi immanenciában. Mennyire tudatosul a mai keresztény emberben szimbólumvilágának a fontossága? Nem racionalizálódott el túlzottan mindaz, amit mi "vallásnak" nevezünk?

Szakács Ferenc Sándor